Educatio 2016

Egyetem

Idén 16. alkalommal rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amelynek kezdetek óta állandó vendége a Debreceni Egyetem.

A hazai oktatási piac legnagyobb, ingyenesen látogatható seregszemléjén a felvételiző diákok egy időben, egy helyen tájékozódhatnak a hazai és nemzetközi kínálatról.

– A Debreceni Egyetem idén is 36 önálló „sziget” standon mutatja be 14 karának felvételi kínálatát. A 35 fős stáb – jórészt a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői – az érdeklődők valamennyi kérdésére válaszolnak, ismertetve az intézmény oktatási, képzési, kulturális, kollégiumi és szabadidős lehetőségeit. Természetesen készülünk meglepetésekkel, ajándéktárgyakkal, szóróanyagokkal, és velünk lesz egyetem népszerű kabalafigurája eDE is – tudta meg az unideb.hu portál Molnár Dánieltől, a DEHÖK kabinetfőnökétől.

– Az Educatio kiállításon való részvétel illeszkedik az egyetem beiskolázási programjába, és ezen a rendezvényen lehetőségünk van arra, hogy találkozzunk a fővárosi és a dunántúli megyékben élő, felvételi előtt álló diákokkal, bemutathatjuk, mi az, amit a Debreceni Egyetem nyújtani tud leendő hallgatói számára – mondta Rőfi Mónika, a Rendezvény- és Alumni Központ szervezési igazgatója.

A rendezvényről, a Debreceni Egyetem standjáról az unideb.hu portálon és a Facebookon tudósít a DEHÖK sajtóiroda.

A 3 napos rendezvényen – ahol 50 felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói-, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a kollégiumi elhelyezésről, diákéletről – mintegy 150 kiállító és csaknem 30.000 látogató vesz részt évről évre.

A fővárosi kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek is bemutatják kínálatukat.

Időpont: 2016. január 21-23. (csütörtök-péntek-szombat)
Nyitva tartás: 10-17 óra
Helyszín: SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ (Budapest, Dózsa György út 1.)