Jubilánsokat köszöntöttek az egyetemen

Egyetem

50, 60, 65 évvel ezelőtt végzett orvosok, zenetanárok és -művészek vehették át jubileumi diplomájukat hétvégén a Debreceni Egyetemen.

Az egykori hallgatók 50 évvel a diplomaszerzés után arany-, 60 év elteltével gyémánt-, a 65. évfordulón vas-, 70 esztendő után pedig rubindiplomát vehetnek át.

– Tisztelettel és őszinte nagyrabecsüléssel köszöntöm Önöket, akik annyi éven át szorgalmasan és esküjükhöz híven odaadó munkával szolgálták a magyar egészségügyet, és szereztek elismerést, megbecsülést itthon és külföldön hazánknak és az Alma Maternek. Köszönet és tisztelet áldozatkészségükért, becsületes helytállásukért. Legyen életpályájuk példaértékű a fiatal kollégák számára – mondta ünnepi köszöntőjében Mátyus László dékán.

Az Általános Orvostudományi Kar szeptember 11-i ünnepségén az Aulában 74 arany, 17 gyémánt és 1 vasdiplomát adtak át a kar vezetői.

Az Általános Orvostudományi Kar jubilánsainak névsora ide kattintva olvasható.

fotógaléria

Ugyanezen a napon a Zeneművészeti Kar is díszoklevéllel köszöntötte jubilánsait a Liszt teremben rendezett ünnepségen.

– Ötven évnyi sikeres életút elismerése egyben összegzés is – fogalmazott ünnepi beszédében Duffek Mihály. A Zeneművészeti Kar dékánja visszatekintett a debreceni zenei felsőoktatás fél évszázados történetére.

– 50 évvel ezelőtt kezdték meg tanulmányaikat a jogelőd intézményben azok a fiatal hallgatók, akik ma jubileumi diplomát vehetnek át. Öt évtized alatt sikereket, kudarcokat egyaránt megéltünk, de a fejlődés – mint azt az elsőévesek száma is bizonyítja – töretlen, és ez biztató a jövőre nézve is – hangsúlyozta a dékán.

A Zeneművészeti Kar jubilánsainak névsora ide kattintva olvasható.
unideb.hu