Floorball: a Komárom csapata látogat a cívisvárosba

Egyetem Sport

Sorozatban harmadjára is Debrecenben lép pályára a DEAC floorball csapata: ezúttal az utóbbi négy (!) bajnoki kiírás ezüstéremese, az SZPK-DESEF Komárom csapata látogat a cívisvárosba.

A két együttes korábbi mérkőzései a floorball igazi hazai klasszikusainak számítottak. Sok mérföldköveket jelentő győzelem mindkét oldalon, nagy csaták és presztízs övezte ezeket a párharcokat. Az utóbbi években nem találkoztak a csapatok, de most ismét itt az idő egy újabb rangadóra! Ha még kicsit a múltnál időzünk: az eddigi 18 összecsapáson 11 komáromi győzelem, 1 döntetlen és 6 debreceni siker született. A gólarány 114:90 az SZPK javára. Legutóbb 2013. márciusában mérkőztek a felek: 9:4-es dunántúli sikert jegyezhettünk fel ekkor. A legutóbbi debreceni győzelemig egészen 2011. októberéig kell visszautazni az időben, ekkor idegenben aratott fényes, 7:2-es győzelmet a debreceni csapat, ráadásul Komáromban. Ami a Debrecenben vívott mérkőzéseket illeti: az eddigi 8 párharcból 3 hazai siker született, a cvisvárosban született az egyetlen döntetlen is, 4 SZPK siker mellett.

Ami a mostaniakat illeti: nem kezdte rosszul a bajnokságot a DEAC és a jó szereplést a harmadik játéknapra is át szeretné  örökíteni Varga Tibor legénysége. Ehhez most is kulcskérdés lesz a védelem pontos megszervezése, valamint a támadások hatékonyságának növelése is. Utóbbi javításában nagy szerep hárulhat a DEAC-ban most debütáló Radványi Balázsra is: a kiváló támadó a héten igazolt Debrecenbe és máris egy magas hőfokú mérkőzésen bizonyíthatja rátermettségét. Hiányzónk ezúttal is lesz: a régóta sérült Balgh Richárdhoz a múlt mérkőzésen Szalóki Nándor is csatlakozott, így sajnos egy ponterős játékost is kénytelen nélkülözni a hazai csapat.

A debreceniektől eddig Nyisztor Szabolcs szerezte a legtöbb pontot: 6 gól mellett egy gólpasszt is kiosztott, így holtversenyben a házi pontlistát is vezeti. A csíkszeredai születésű támadó magabiztosan várja a most pénteki összecsapást.

„Mindenképp a cél a győzelem megszerzése. Személy szerint nem ismerem az ellenfél csapatot, csak hallottam már róluk. Ezek alapján egy izgalmas meccsre számítok, ahol reményeim szerint mi kerülünk ki győztesen. Ennek eléréséhez fontos, hogy amit az edzéseken gyakoroltunk, a mérkőzésen is meg tudjuk mutatni: ez esetben egy elég kemény csapat fogja várni a komáromiakat!”

A vendégek ereje ezúttal is az egységben, no meg támadóikban pontosságában nyilvánulhat meg. Két komoly rangadóval indították a szezont a dunántúliak, amiből félig-meddig jöttek ki jól: a Phoenix ellen még alulmaradtak, ám a Dunai Krokodilokat már sikerült legyűrni. A egjelentősebb változás a kispadon történt a holtszezonban: Haris Tibor vette át a stafétát. A korábban játékosként is sokat dolgozó Tibortól hasonló karakterű csapatot várunk: azaz sokat brusztolós, céltudatos floorballt játszó brigádot.

A vendégek edzője a következő szavakkal vezette fel a péntek esti összecsapást. „Szerintem a szezonbeli harmadik meccsünk se lesz egyszerű párharc. Nehéz mérkőzésre számítok mindenképp. Sajnos az utóbbi időben nem játszottunk a debreceniek ellen, ezért annyira nem ismerjük a csapatot, de a múltból kiindulva biztos vagyok benne, hogy extra erővel fog játszani a hazai csapat egy Debrecen – SZPK meccsen.”

A mérkőzés igazán rangadóidőpontban kerül megrendezésre: pénteken 20:45-kor harsan fel a kezdő sípszó az Agráron. A találkozóra a belépés ezúttal is ingyenes lesz, ha viszont valaki mégsem tud a helyszínen szurkolni, akkor a DEAC Floorball szakosztályának facebook oldalán is követheti az eseményeket.

Salming OB I, 3. forduló:
Debreceni EAC – SZPK-DESEF Komárom
2018. szeptember 28. (péntek), 20:45
Debrecen, Kecskeméti János Sportcsarnok (Agrár Campus)