Képzésfejlesztés nemzetközi alapokon

Egyetem

A gépjármű mérnöki képzés területén megvalósuló oktatási együttműködésről is tárgyalt a hamburgi egyetem (HAW) képviselőjével Csernoch László rektorhelyettes a CARPE nemzetközi konzorcium múlt heti, brüsszeli tanácskozása során.
A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a hirek.unideb.hu portálnak elmondta: a megbeszélések még kezdeti stádiumban vannak, de már most körvonalazódni látszik, hogy a műszaki terület erősítését a jövőben közös tananyagfejlesztés segítheti, emellett bővülnének a hallgatói és oktatói mobilitások is.

A találkozó apropóját az adta, hogy november 27-28-án a CARPE-konzorcium vezető testülete Brüsszelben tartott ülést, amelyen Csernoch László tudományos rektorhelyettes és Varga Zsolt tudományos igazgató képviselte a Debreceni Egyetemet.

A vezetői találkozón Csernoch László előadást tartott az unió FP9 kutatás-fejlesztési keretprogramjának (Horizon Europe) előkészületeiről. Az ülésen áttekintették továbbá a konzorcium feladatait a következő időszakra, különös tekintettel a 2019. októberében a spanyolországi Valenciában rendezendő CARPE-konferenciára, amelyen várhatóan az egyetem számos oktatója részt vesz majd.

A Debreceni Egyetem 2015-ben csatlakozott társult tagként a Consortium on Applied Research and Professional Education-höz (Alkalmazott Kutatási és Szakképzési Konzorcium), amelyet olyan egyetemek hoztak létre, amelyek profiljában az alkalmazott kutatások meghatározó szerepet játszanak. Bár nem fővárosban helyezkednek el (Hamburg, Utrecht, Valencia, Turku), méretüket és súlyukat tekintve az adott ország legjelentősebb felsőoktatási intézményei közé tartoznak. Két év sikeres együttműködést követően, a konzorcium tagjainak döntése alapján 2017-ben a Debreceni Egyetem teljes jogú taggá vált.

unideb.hu