Elhunyt Dr. Tamás Lajos

Egyetem

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a gyászoló család
mély megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Tamás Lajos címzetes egyetemi tanár méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után, 80. életévében elhunyt.

Személyében az egyetemi hallgatók kiváló oktatóját, az Egyetem korábbi rektor-helyettesét, szakmája különösen innovatív, elismert művelőjét gyászoljuk.

Végső búcsút 2019. március 18-án 14.00 órakor vesznek Nagyatádon a központi temetőben.

Dr. Tamás Lajos 1963-ban szerezte diplomáját a PTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 1964-től a Kar II. sz. Polgári Jogi Tanszékén tanársegéd, adjunktus, majd 1976-tól docens. 1985-1992 között a Polgári Jogi Tanszék vezetője.

1982-1985 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese (rektor: Dr. Földvári József)

1975-ben szerezett kandidátusi fokozatot a beruházási jog témaköréből készített dolgozat alapján, amelyért 1977-ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Tagja, majd elnöke volt a PAB Gazdasági Jogi Szakbizottságának. Több mint száz publikáció jelent meg a gazdasági jog, polgári jog, kereskedelmi jog, a sportjog és a vízjog témakörében. Részt vett a doktori képzésben. Oktatási tevékenységéhez kapcsolódóan több egyetemi tankönyvet, jegyzetet publikált a polgári jog általános rész (1979), gazdasági jog (1985), a kereskedelmi jog (2003, 2005) témaköréből.

Parlamenti szakértőként részt vett az új magyar alkotmány kidolgozásában (1998).

Kari tudományos konferenciákat szervezett a sportjog (2000, 2004 és 2011), a vadászati jog (2012) és a vízjog (2014) időszerű kérdéseinek témaköréből.

A Kar nemzetközi kapcsolatainak keretében 1985–ben, egy félév időtartamban a Bayreuthi Egyetem vendég oktatója volt (társasági jog, sportjog), 1988–ban az Osakai Egyetem meghívására tartott előadást (tulajdonjog). Előadásokat tartott továbbá a kari kapcsolatok keretében a grazi, bécsi, pozsonyi, krakkói, brnoi valamint a marburgi egyetemeken is.

1996-2002-ig több megbízatása volt: parlamenti (frakció) szakértői irodavezető, FVM felsőoktatási koordinátor (agrárjog), MALÉV felügyelőbizottság tag, Pannon Volán igazgatósági, majd felügyelőbizottsági elnök, PEAC elnökségi tag, szakosztályvezető. 1986 óta ügyvédi tevékenységet is végzett.

Kiváló Dolgozó, Pro Universitate, Rektori Dicséret, Nagyatád Város Díszoklevele kitüntetésekben részesült. 2016-ban a Magyar Érdemkereszt Polgári Tagozatának kitüntetésében, 2017-ben Kemény Dénes Díjban részesült.

pte.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.