MVH: Rokonok kapták a támogatást

Gazdaság

Több milliós területalapú támogatáshoz segítette rokonait az MVH egykori dolgozója. A szabolcsi férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel pénzt, úgy hogy a földeknek sem tulajdonosai, sem használói nem voltak.

Az MVH kirendeltségén dolgozó alkalmazott nyilvánvalóan hozzáfért azon területek adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyekre a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett támogatási igénylés.

Ezeket az információkat kihasználva, a rokonok sorban benyújtották területalapú támogatási igényeiket, és mintegy 3 és fél millió forintot vettek fel jogosulatlanul.

A nyomozás eddigi adatai szerint a pénzt főként lakáshitel törlesztésére, részvények vásárlására fordították.

A pénzügyi nyomozók három gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal dolgozója ellen hivatali visszaélés miatt is feljelentést tettek a rendőrségen.