Átvette a Veolia a debreceni és a nyíregyházi erőműveket

Gazdaság

Hivatalosan is a Veolia Energia Magyarország Zrt. tulajdonába került a debreceni és a nyíregyházi erőmű július elsejével – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kombinált ciklusú erőművi berendezések, valamint a távhőrendszer hőigényét biztosító fűtőművek is a Veolia tulajdonába kerültek, míg egy-egy kisebb méretű gázmotoros áramtermelő egység az E.On tulajdonában maradt.

A vásárlással összesen 760 megawatt hőtermelő és 160 megawatt villamosenergia-termelő kapacitással bővült a Veolia Energia Magyarország cégcsoport erőművi portfóliója – írják.

A közlemény szerint a tranzakció a lakossági távhőszolgáltatást csak közvetve érinti, ugyanis azért a helyi, városi távhőszolgáltatók felelnek. A fogyasztók a változásból semmit sem érzékelnek, az erőművek tulajdonosváltása a távfűtés napi működését nem befolyásolja.

Vollár Attila, a Veolia Energia Magyarország Zrt. képviselője veszi át ügyvezetőként a megvásárolt erőműveket üzemeltető Tiszántúli Hőtermelő Kft., valamint a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű Kft. és a Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű Kft. irányítását.
A közleményben felidézik: a Veolia és a korábbi tulajdonos E.On Hungária Zrt. 2014. szeptember 2-án írt alá megállapodást az erőművek átvételéről. Az ügyletet 2015 márciusában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jóváhagyta.

Vollár Attila a tájékoztatás szerint elmondta: a debreceni és a nyíregyházi egységekkel kiegészülve a cégcsoport közvetve immár közel 110 ezer lakossági fogyasztót, és több tízezer közületi fogyasztót lát el hőenergiával Magyarországon. A társaságcsoport hosszú távon gondolkodó, szakmai befektetőként kíván szerepet vállalni a magyarországi távhőtermelő piacon – tette hozzá.

Vollár Attila szerint a három legfontosabb cél az ellátásbiztonság erősítése, a költséghatékonyság javítása, valamint a fenntarthatósági szempontok érvényesítése, a helyben élők érdekeinek figyelembe vétele mellett – olvasható a közleményben.

A debreceni erőmű az ország második legnagyobb városának 31 529 lakossági és 2 200 egyéb fogyasztója számára termeli a távhőt a városi szolgáltató 88 kilométer hosszú távhőrendszerén keresztül. A nyíregyházi erőmű összesen 15 647 lakossági és több mint 1000 egyéb ügyfelet lát el hőenergiával – olvasható a tájékoztatásban.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. közel 600 munkavállalót foglalkoztat, országosan több mint 250 telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2012-ben 37,5 milliárd, 2013-ban 38 milliárd forint volt. A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával.

Emellett a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban, 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte további 55 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.