DiákÉSZ: egyre több egyetemi hallgató dolgozik

Egyetem Gazdaság

Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Simon Balázs elmondta: míg a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem ötven százalékuk munkába áll.

Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik – tette hozzá.

Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül, a diákok évente több mint 20 millió órát dolgoznak – közölte a főtitkár.

Simon Balázs megjegyezte, hogy bizonyos területeken, így például az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a húsz-harminc százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban azonban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban azonban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk.

A főtitkár kiemelte, hogy a diákok javadalmazása idén intenzíven felfelé mozdult el. Míg korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak.