Toborzóirodát nyitott a Spar

Gazdaság

Megnyitotta első toborzóirodáját a SPAR Budapesten, a Nyugati téri szupermarketben – írja a Spar sajtóközleményében.

Az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként azért döntött a kitelepülés mellett, mert szeretne minél közvetlenebb kapcsolatot teremteni az álláskeresőkkel,

folytatódik a szöveg, aminek a feloldása valójában annyit tesz, hogy a kiskereskedelmet fokozottan sújtó munkaerőhiány miatt baromi nehéz már betölteni a bolti pozíciókat, ezért kellett egy új módszer a dolgozók bevonzására.

A Nyugati téri áruházban két HR-szakértő várja az érdeklődőket, akik személyes tájékoztatást kapnak a konkrét jelentkezés előtt a munkával kapcsolatban. Az irodában jelentkezni is lehet a pozíciókra, az újonnan belépők betanulási programon vehetnek részt.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. jelenleg mintegy 13 ezer embernek ad munkát országszerte, de riválisaival összehasonlítva nincs a topon az elérhető fizetések szempontjából, a nagy láncok közül csak a Tescót előzi épphogy.