60 ezerrel is nőhetnek a bérek a vendéglátásban

Gazdaság Ország

Már ősszel aláírhatják azt a kollektív szerződést, ami akár 60 ezer forinttal magasabb bért garantálhat a vendéglátásban illetve a turizmusban dolgozó szakmunkásoknak.

A jelenleg kötelező bruttó 180 ezer forintról akár bruttó 240 ezerig emelkedhet majd a bérminimum.

Hülvely István, a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÁPB) társelnöke beszélt erről a Magyar Időknek:

Az egyik legfeszítőbb tényező ma a munkaerőpiaci helyzet, aminek a megoldása a következő húsz évben a legnagyobb kihívások közé tartozik a magyar gazdaság számára. A turizmusban sem találkoztunk még ilyen méretű munkaerőhiánnyal, amelynek orvoslását markáns szemléletváltással kell kezdeni

– mondta Hülvely.

Ha megvalósul a megállapodás, azzal a 2015-ben érvényes garantált minimum kétszeresét vihetik majd haza a szakképzett munkások.