Ennyit keres egy átlagos NBI-es focista Magyarországon

Gazdaság Sport

A régióban csak a lengyeleknél és a horvátoknál lehet jobban keresni a focival, sokan viszont a magyar játékosokra irigykedhetnek.A Quibit írta meg, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nemrég megjelent üzleti jelentéséből az derül ki, egy átlagos magyar futballcsapat egy évben 3,7 millió eurót (1,15 milliárd forintot) költ bérre, és ennek az összegnek 71 százaléka kerül a játékosokhoz.

Ebből következik, hogy egy 23-31 játékost foglalkoztató csapatnál átlagosan havi bruttó 2,5 millió forintot tesz zsebre egy focista. Mindez az adózás után nettó 1,3 milliót jelent.

Az UEFA friss jelentésében ugyanis azt állítja, hogy a magyar csapatok bérköltségeinek 71% százaléka megy a játékosokhoz, 29 százaléka pedig az egyéb személyzethez.

Korábban az RTL Klub Fókusz című műsora számolt be arról, hogy az NB1-ben a topfizetés havi 8 millió forint, ennyit a Videoton játékosa, Juhász Roland visz haza, de a műsor szerint a Fradinál is meg lehet keresni havi 5,5-7,5 millió forintot. A rekord egyébként azóta megdőlhetett, hiszen a Videoton a napokban csábította haza Kínából Huszti Szabolcsot, aki állítólag eddig nem látott összeget tehet majd zsebre.

Szakmailag nem, anyagilag viszont megéri Magyarországra szerződni

Az UEFA jelentése szerint a régióban a lengyel klubok költenek a legtöbbet bérre, átlagosan 4,6 millió eurót, mögöttük jönnek a horvátok 4,3 millióval, majd a románok hozzánk hasonlóan 3,7 millióval. Csehországban viszont ez a szám csak 2,6 millió euró, Szerbiában és Szlovákiában pedig alig haladja meg a másfél milliót. Vagyis nem meglepő, hogy egy szerb vagy szlovák ligából érkező játékos számára még mindig vonzó lehet az NB1 – nem elsősorban szakmailag, inkább anyagilag, hiszen majdnem háromszorosa az átlagfizetés az ottaninak. Nem is beszélve egy bosnyák, albán vagy macedón csapatról, mely átlagosan alig félmillió eurót tud egy évben bérre elkölteni.

A nyugat-európai klubok persze ennél jóval több pénzt költenek a játékosok fizetésére. Egy átlagos osztráok csapat esetében ez évente 10,6 milliót jelent, Belgiumban és Svájcban 14 millió eurót, Hollandiában pedig 16 millió az erre szánt büdzsé.