Patai Mihály MNB

Patai Mihály lett a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Gazdaság

Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Patai Mihályt szerdán Budapesten.

Patai Mihály jegybank-alelnöki kinevezésére Orbán Viktor miniszterelnök tett javaslatot márciusban az államfőnek.
Ezután az Országgyűlés gazdasági bizottsága március 27-én 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatta az új alelnök kinevezését.

Bizottsági meghallgatásakor Patai Mihály úgy nyilatkozott, hogy az alapkamat jelenlegi, 0,9 százalékos szintje tartható lesz a következő időszakban is. Magyarországon a gazdasági növekedés fenntartható marad a következő 2-3 évben, annak ellenére, hogy mind az Európai Unióban, mind a világgazdaságban lassul a növekedés üteme.
Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke. Korábban az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója volt 13 éven keresztül, tisztségéről a jegybank-alelnöki kinevezésére tekintettel lemondott.

Korábbi információk szerint az MNB három alelnöke közül Gerhardt Ferenc hatéves megbízatása április 21-én szűnik meg. A most kinevezett Patai Mihály mellett Nagy Márton és Windisch László tölt be alelnöki pozíciót a jegybankban.