A debreceni FAG lett a hónap beruházója

Gazdaság Helyi hírek

A nemzetgazdasági miniszter 2013 augusztusában hívta életre a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést.Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért szeptemberi elismeréseit pénteken Budapesten, a hónap beruházója a FAG Magyarország Ipari Kft., kis- és középvállalkozása a Fertilia Kft., startup vállalkozása a Neticle Technoliges Kft. lett.

A díjátadó ünnepségen a nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a magyar gazdaságpolitika lépései meghozták az eredményt, a magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt, csökkent az adósságállományt, az államháztartási hiány 3 százalék alá került.

A kormány legfontosabb célkitűzése 2010-ben az volt, hogy minél több munkahelyet teremtsen az országban, öt év után 550 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 6,5 százalékra csökkent, a versenyszférában azóta mintegy 330 ezer új munkahely jött létre – mondta a miniszter.

Varga Mihály kitért arra, hogy a siker magával hozta azt a nehézséget is, hogy bizonyos szektorokban, ágazatokban hiány van szakképzett, illetve magasan kvalifikált munkaerőből.

Hozzátette: a kormány átalakította a szakképzési rendszert, amely egyre inkább a gazdasági igényhez fog alkalmazkodni, a közfoglalkoztatási rendszert felülvizsgálva pedig egyre inkább a szakképzetlen, vagy 8 általánost végzetteknek biztosítják majd a téli hónapokban a képzési programokat. Ez remények szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a közfoglalkoztatottak közül is többen tudnak a munkaerőpiacon elhelyezkedni.

Varga Mihály jelezte, a szaktárca lakásösztönző programot dolgoz ki, amelyben törekednek a minőség és bizonyos területeken a mennyiség növelésére. A miniszter szerint Magyarországon nincs mennyiségi szempontból lakáshiány, sokkal inkább a lakások területi elhelyezkedése, illetve a minőség hagy kívánni való maga után.

A hónap beruházója a debreceni székhelyű FAG Magyarország Ipari Kft., a Schaeffler csoport tagja. A vállalat csapágyak és erőátviteli elemek gyártásával és értékesítésével foglalkozik, a cég 1352 alkalmazottat foglalkoztat a régióban. A társaság 2014-ben többlépcsős fejlesztést indított: a Debreceni Ipari Parkban mintegy 12 milliárd forint összértékű beruházást hajt végre, bővíti gyártócsarnok kapacitását, logisztikai raktárbázist épít, gépeket vásárol. A fejlesztés teljes egészében várhatóan 2017 végére készül el. A kapacitásnövelő beruházás révén 73-mal nő a cégnél dolgozók létszáma.

A hónap kis- és középvállalkozása a műtrágyagyártással és forgalmazással foglalkozó magyar tulajdonú Fertilia Kft., amelynek fő gyártó és logisztikai kapacitása Enyingen található. A társaságnak 80 munkavállalót foglalkoztat, évente mintegy 100 ezer tonna műtrágyát értékesít, ennek 70 százaléka saját gyártású.

A hónap startup vállalkozása, a Neticle Technologies Kft., fiatal szakértői csapatot hozott létre, amelyik saját fejlesztésű rendszerével képes webes felületen található magyar nyelvű tartalmak elemzésére, számszerűsítésére.

A nemzetgazdasági miniszter 2013 augusztusában hívta életre a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést azzal a céllal, hogy ismertté tegye a hazai eredményes vállalkozásokat.