Nagy bukta lett a “sárándi élménypark”

Gazdaság Helyi hírek

Hónapok óta eladó a sárándi Hajdú Family Park, amelyet több tízmillió forintos uniós támogatásból akartak kiépíteni. Végül csak egy horgásztó és egy fogadóépület készült el.

A sárándi székhelyű Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. több fejlesztést tervezett a Debrecentől 13 kilométerre fekvő Sárándon, és ezekből hozták volna létre a Hajdú Family Parkot. 2009-ben fogtak hozzá az előkészítéshez, részben magánterületen, részben egy olyan területen, amit a cég 20 évre tartós használatba vett az önkormányzattól.

A vállalkozás csaknem 48 millió forint európai uniós támogatást kapott a beruházásra, de nagyon lassan haladtak, ráadásul az önkormányzattal is összerúgták a port, perre mentek, amit 2013-ban elvesztett a cég.

Egy horgásztavat, egy kemencés grillteraszt és egy fogadóépületet kialakítottak a park helyén, tovább azonban nem jutottak. A horgásztavat idén április 1-jén nyitották meg, de bő két múlva már árulták – olvasható a cikkben.

A második ütemre hagyták a látványosabb beruházásokat, ezek között tanösvény, kilátó, borospince, helytörténeti kiállítóterem, étterem, lovaspark is lett volna, de azóta sem valósultak meg.

A Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. már csődeljárás alatt áll, az erről szóló végzést a napokban tette közzé a Debreceni Törvényszék. A csődeljárás iránti kérelmet maga a cég nyújtotta be, ez alapján ideiglenes fizetési haladék illeti meg ugyanis a hitelezői felé, vagyis időt nyerhet.

A Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. ellen a cégkivonata szerint 2015 januárja óta több végrehajtást is elrendeltek. Ezek kezdeményezői között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mellett több közjegyzőt is van.

A Dehir próbálta elérni a Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. ügyvezetőjét, de e-mailben csupán annyit válaszolt:, hogy a Cégközlönyben foglaltakon túl semmilyen információ megjelentetéséhez nem járulnak hozzá.

Szántó József, Sáránd független polgármestere szerint a Hajdú Turisztikai Vendéglátó Kft. az önkormányzatnak is tartozik több mint 600 ezer forinttal, ez a 2013-ban ellenük elveszített per perköltsége.

Szerették volna, hogy teljes egészében létrejöjjön a Hajdú Family Park, hiszen az turistákat vonzott volna a településre, munkahelyeket teremtett volna, növelte volna a helyiadó-bevételeket, de mint a polgármester fogalmazott: „úgy tűnik, a beruházó nehéz helyzetbe került.”