Bevásárlóközpontokban is segít a NAV az adóbevallás elkészítésében

Ország

Két fővárosi bevásárlóközpontban is kihelyezett ügyfélfogadási helyet nyit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy így segítse az adóbevallás elkészítését – mondta Kiss Péter András, a hivatal szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő szerint egy III. és egy XIII. kerületi üzletközpontban várják kollégáik három napon keresztül a délutáni órákban az érdeklődőket, hogy bármiben segítsenek, ami az adóbevallással kapcsolatos.

Például az egyénileg elkészített bevallásokat le lehet adni ezeken a pontokon, de az ügyfélkapu regisztrációban is segítenek, és tájékoztatást adnak az egy százalékos felajánlás metódusáról.

Elmondta azt is, kollégái már több kormányablakban megtalálhatóak, vagy telefonon, a 1819-es számon is elérhetőek. A Facebook-oldalukon pedig általános technikai kérdéseket lehet feltenni, ott nem áll módjukban személyre szabott válaszokat adni.