Száz művész kap támogatást szeptembertől a Magyar Művészeti Akadémiától

Ország

Száz művész kap támogatást szeptembertől a Magyar Művészeti Akadémiától ösztöndíjprogram keretében – számolt be róla az m5 kulturális csatorna péntek esti híradója.

A pályázatra több mint 1500-an jelentkeztek, a formailag érvényes 1200 pályázatból 600 került a döntőbizottság elé, és ezek közül választották ki a száz idei ösztöndíjast.
Bármilyen művészeti ágban tevékenykedő 18 és 50 év közötti művész pályázhatott, az ösztöndíjasok között akad festőművész, operaénekes és szakíró is – fejtette ki Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára.

Az ösztöndíjasok 200 ezer forintos támogatást kapnak havonta három éven át. A programot jövőre is meghirdetik, és a következő két évben további 200 művész kapja meg a támogatást – hangzott el az adásban.

Eke Angéla ösztöndíjas színművész elmondta: a pályázat lehetőséget teremtett rá, hogy összefoglalja, amit a következő években tervez. Hozzátette: nagyon ritka az ilyen nagy mértékű támogatás a célok megvalósításához.

Lenzsér Mezei Kata ösztöndíjas ötvösművész arról beszélt, hogy Magyarországon művészként élni nem könnyű, korlátozottak a lehetőségek, sokszor a befogadó közeg sem elég felkészült a kortárs művészeti alkotásokra, és az ilyen támogatás nagyon sokat tud segíteni abban, hogy szabadabban lehessen dolgozni.

Az MMA az ösztöndíjasokat mentorálással és publikálási lehetőséggel is segíti.