Közel a teljes foglalkoztatottság – állítja a szakértő

Ország

Tovább nőtt a foglalkoztatottság, a Központis Statisztikai Hivatal legutóbb közölt, május-júliusi 3,6 százalékos munkanélküliségi rátája már csaknem teljes foglalkoztatottságot jelent – mondta Regős Gábor közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.

A 2010-es kormányváltás után politikai célként megjelölt egymillió új munkahelyből mintegy 700 ezer már megvan – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma úgy, hogy közben a közmunkásoké csökkent, jelenleg valamivel több mint 150 ezer.

A diplomások 85 százalékának, a középfokú végzettséggel rendelkezők 75 százalékának van munkája, míg az alacsonyabb végzettségűek körében kevesebb mint 40 százalékos a foglalkoztatottsági mutató – ismertette Regős Gábor.

Megjegyezte azt is, hogy a munkanélküliség az országos átlagnál magasabb, 6 százalék vagy azt is meghaladó Észak-Kelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon.