Itt a Hableány kiemelésének pontos időpontja

Ország

Kedd hajnalban 5 órakor kezdik a Hableány roncsának kiemelését a Dunából – jelentette be hétfő este az M1-en a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője, Jasenszky Nándor. A művelet akár több óráig is eltarthat.A balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését készítik elő a Clark Ádám úszódaru segítségével a Margit hídnál horgonyzó uszályokon 2019. június 10-én. A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenhárom áldozat, köztük a Hableány matrózának holttestét találták meg és azonosították. MTI/Máthé Zoltán

A szakember elmondta, hogy

reggel 5 órakor kezdenek hozzá a kiemeléshez, de előtte a szakemberek még egy két tesztet lefuttatnak korábban.

A művelet akár 5-6 órába is telhet, mivel tehermentesíteni kell a roncsot és folyamatosan szivattyúzni kell a vizet – emelte ki.

Délutáni sajtótájékoztatóján Jasenszky Nándor ismertette a kiemelés várható folyamatát.

Eszerint az emelés nagyon lassú lesz, először az a cél, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ez az egész emelés legkritikusabb pontja. Ha a hajó megindul felfelé, először a roncsolt kapitányi híd jelenik meg, amit a víz felszíne felett átvizsgálnak, holttestek után kutatva.

A következő emelési szakaszban a napozófedélzet maradványainak szintje jelenik meg, amelyet szintén átvizsgálnak, ezt pedig a terem átvizsgálása követi, ahol a legtöbb utas tartózkodott.

Erősen feltételezhető, hogy a roncsban lesznek még áldozatok

– mondta. Tájékoztatása szerint: amennyiben átvizsgálták a termet is, a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a kék színű bárkán.

Ha oda a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A ronccsal kapcsolatos további eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata lesz.