Takarmányt vittek el

Rendőrség
A balmazújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak három férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint takarmányt loptak egy helyi telephelyről.

Egy balmazújvárosi sertéstelep vezetője 2015. április 23-án 7 óra 33 perckor feljelentést tett a városi rendőrkapitányságon arról, hogy a telepről ismeretlen tettes takarmányt lopott.

A nyomozók a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, aminek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható H. László helyi lakost, akinek otthonában több zsák takarmányt lefoglaltak, majd gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a 48 éves H. László több alkalommal tulajdonított el takarmányt a sertéstelepről két társával, a 36 éves D. Lajossal, valamint a 40 éves P. Sándorral, akiket a nyomozók szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a két balmazújvárosi, valamint a tiszacsegei férfi ellen a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.