Szabadnapos rendőr fogta el a sofőrt

Rendőrség
A Vámospércsi Rendőrőrs szolgálaton kívüli körzeti megbízottja testvérének segítségével fogta el azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 28-án a szabadnapját töltő Fucskó János r. főtörzsőrmester testvérével utazott gépkocsival, amikor 11 óra körüli időben Nyírbéltek közelében felismert egy Wartburg típusú személygépkocsit vezető férfit. A körzeti megbízott tudta, hogy a sofőrt a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság egy évre eltiltotta a járművezetéstől, ezért gépkocsijával utána ment, miközben értesítette az esetről szolgálatban lévő kollégáit.

A helyi lakos közlekedése során Fülöp belterületén, egy kanyarban szabálytalanul megelőzött egy kerékpárost, majd egy ház udvarában leparkolt. A rendőr megállt a ház előtt és testvérével kiszállt gépkocsijából, majd szolgálatba helyezte magát és igazoltatni akarta a gépjárművezetőt. A azonban férfi felismerte a rendőrt, futni kezdett és a szomszédos ház kerítésén át a közeli erdő felé menekült.

A körzeti megbízott és testvére együtt szaladtak a 34 éves férfi után, akit kerítésre mászás közben érték utol és fogták el. A Vámospércsi Rendőrőrsre előállított férfiról megállapították, hogy a járművezetéstől 2015. március 20-tól eltiltották, így a nyomozók meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A Hajdúhadház Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrs a férfi ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint irányjelzési szabályok megszegése szabálysértések elkövetése miatt indítottak eljárást.