Átadták az új sásdi katasztrófavédelmi őrsöt

Rendőrség

Immár a harmadik, európai uniós forrásból megépült katasztrófavédelmi őrs talált gazdára, ezúttal Baranya megyében vehettek egyet birtokba. A november hatodikán, ünnepélyes keretek között átadott sásdi őrs harminc település csaknem tizenkétezer lakosának biztonságát szolgálja.
A sásdi katasztrófavédelmi őrs ünnepélyes átadásán megjelenteket Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy az egész országot érintő őrsprogram 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a nehezen elérhető területeken, az úgynevezett fehér foltokon kis létszámú tűzoltóőrsök létesüljenek, hogy a terület mentő tűzvédelmét erősítsék. Hozzátette, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program jóvoltából 103 millió forintból kivitelezett katasztrófavédelmi őrsön szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltók november elseje óta a nap 24 órájában teljesítenek szolgálatot. A főigazgató-helyettes kiemelte, rendkívül fontos cél, hogy baj esetén a tűzoltók minél rövidebb idő alatt meg tudják kezdeni a beavatkozást, legyen szó tűzoltásról, műszaki mentésről, vagy lakosságvédelmi intézkedésről. Az egyedi tervezésű, speciális igények figyelembevételével megépült új őrs amellett, hogy a legmodernebb informatikai eszközökkel van felszerelve, korszerű elhelyezési körülményeket is biztosít az ott dolgozó egység számára – forgalmazott Erdélyi Krisztián.

A település polgármestere, Rabb Győzőné köszönetet mondott a kormánynak és a katasztrófavédelemnek, hogy létrejöhetett az új őrs, és háláját fejezte ki, hogy ezzel a sásdi kistérség és az emberek élete még nagyobb biztonságban lesz.

A köszöntőket követően a főigazgató-helyettes és a polgármester átvágta a nemzeti színű szalagot, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az épületet és a benne szolgálatot teljesítő tűzoltókat.

Az ünnepség végén a megjelentek megtekintették az épületet, az azt követő fogadáson pedig Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője mondott pohárköszöntőt. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban új mentőállomás létesült, most katasztrófavédelmi őrs épült fel, így a segítség valóban közelebb került a környéken élőkhöz.

A zöldmezős beruházásként megépített sásdi őrs a Tűzoltóőrsök kialakítása – Könnyűszerkezetes őrsök (Sásd, Letenye, Kiskunmajsa, Sopronkövesd) nevű, KEHOP-1.6.0-15-2016-00004 azonosítószámú projekt keretében létesült. A projekt az országban összesen négy könnyűszerkezetes katasztrófavédelmi őrs építését teszi lehetővé.

Fotós: Fábián Lilla tű. főtörzsőrmester