Letartóztatás rablás bűntette miat

Rendőrség

A Pécsi Járásbíróság 2019. május 10-én elrendelte egy fiatalkorú pécsi fiú letartóztatását rablás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. május 7-én, a késő délutáni, majd az esti órákat a sértett férfival töltötte, aki egy telefont akart tőle megvenni, ezért a pécsi városközpontba mentek pénzt váltani. A sértettnél 30.000 forint volt, amiből 2000 forint értékben vásárolt, majd a gyanúsítottal együtt, helyi járatú autóbusszal a keleti városrészbe közlekedtek, ahol a gyanúsított az éjszaka, 22 óra körüli időben az utcán, egy alkalommal, ököllel megütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett. Miközben a sértett a földről felkelt, a gyanúsított benyúlt a nadrágja zsebébe és onnan 28.000 forint készpénzt tulajdonított el. A sértettnek a történtek miatt nyolc napon belül gyógyuló arcsérülése keletkezett.

A gyanúsított ellen több más büntetőeljárás is folyamatban van, vagyon elleni és erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottal szemben egymást követően több erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt is büntetőeljárás indult, alaposan tartani lehet attól, hogy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el szabadlábon hagyása esetén.

Tekintettel fiatal korára, a gyanúsított letartóztatását javítóintézetben hajtják végre.

A bíróság végzése ellen a gyanúsított, a védője és az ügygondnoka is fellebbezett, így a határozat nem végleges.

Forrás: https://pecsitorvenyszek.birosag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.