Nyitva felejtett ajtón surrant be

Rendőrség

A pécsi rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki egy belvárosi étteremből lopott.

A rendőrségre 2019. július 3-án 7 óra 17 perckor érkezett bejelentés arról, hogy 3 óra 45 perc körül betörtek egy belvárosi étterembe Pécsett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a tolvaj a nyitva felejtett vészkijáraton keresztül ment be az étterembe, ahonnan a kasszában lévő váltópénzt, az üzlet egyik biztonsági kamerájának merevlemezét, valamint üdítőitalokat tulajdonított el. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves nagymányoki férfit. Előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták.

A nyomozók továbbá azzal is gyanúsítják a férfit, hogy június 4-én 4 óra 30 perckor Pécsett, a Rákóczi úton bement egy ház udvarára, majd onnan sörös dobozokat és üvegeket lopott el. A gyanúsított június 10-én egy kerékpárt is ellopott, kihallgatásán mindhárom bűncselekmény elkövetését beismerte.

Ellene lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.