Magyar bronzérem a debreceni 3×3-as U18-as kosárlabda-világbajnokságon

Sport

A magyar női csapat bronzérmet szerzett a Debrecenben vasárnap befejeződött 3×3-as U18-as kosárlabda-világbajnokságon.

A szövetség tájékoztatása szerint a zárónapon az Aho Nina, Horváth Krisztina, Tóth Tímea, Kányási Veronika összetételű hazai csapat az elődöntőben – hosszabbítás után – 12-11-re kikapott a franciáktól, végül 14-12-re megnyerte Izrael ellen a 3. helyért rendezett összecsapást a Nagytemplom előtti Kossuth-téren.

Földi Attila tanítványai nyolc siker mellett csak egyszer kaptak ki a torna során.
A magyar férfi csapat a nyolcaddöntőig jutott.

Az ifjúsági vb-t 2011-ben rendezték meg először, és a nemzetközi szövetség vezetése azt szeretné elérni, hogy 2020-ra olimpiai sportág legyen a 3×3-as kosárlabda. Az idei vb-t Izrael rendezte volna, ám a térségben zajló konfliktusok miatt Tunéziába tették át a tornát. Az észak-afrikai ország végül lemondott a rendezésről, így került Magyarországra, illetve Debrecenbe a vb. Az eseményen 34 ország 24-24 női és férfi csapata vett részt.
A 3×3-as verzióban hárman játszanak másik három játékos ellen, fél pályán, egy palánkra, 12 másodperces támadóidővel, a játékidő pedig tíz perc.