DVSC: megállapodott Szima és az önkormányzat

Sport

A DVSC-TEVA jövőbeli működtetéséről szindikátusi szerződésben állapodott meg a labdarúgóklub többségi tulajdonosa és a helyi önkormányzat. A szerződést – két hétig tartó, vitáktól sem mentes tárgyalássorozat után – kedden írta alá Szima Gábor klubelnök és Papp László, Debrecen polgármestere.

Közösen tartott keddi sajtótájékoztatójukon mindketten hangsúlyozták, hogy a megegyezés azt szolgálja, hogy a DVSC sikerei biztosítottak legyenek a jövőben is.

Szima Gábor szerint a 14 éve tartó együttműködés a DVSC Futballszervező Kft. és Debrecen városa között még hatékonyabb lesz, ami újabb sikerekhez, bajnoki címekhez vezethet. Ugyanakkor megjegyezte, a jelenleginél magasabb költségvetésre van szüksége a klubnak, ha versenyképes akar maradni a magyar mezőnyben és a nemzetközi porondon.

Az MTI érdeklődésére a sportvezető elmondta, jelenleg az egyesület éves működésiköltsége 1,1 milliárd forint. Hozzátette, szerinte 1,5-2 milliárd forintos költségvetés kellene ahhoz, hogy versenyképes legyen a csapat itthon és külföldön egyaránt.

Papp László polgármester úgy vélte, az együttműködési szerződés átalakítására azért volt szükség, hogy a két főtulajdonos – Szima Gábor és az önkormányzat – “tiszta, jól átlátható viszonyrendszerben tudjon együtt dolgozni a DVSC-ért”.

A városvezető fontosnak nevezte, hogy a gazdasági alapok a jövőben is biztosak legyenek a klub színvonalas működtetése érdekében. Hozzátette: közös feladatuk, hogy Debrecen lokálpatrióta vállalkozóiból olyan támogatói klubot hozzanak létre, amely segíti ezen célok magvalósítását.

A megújított megállapodás értelmében a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó debreceni Grand Casino és a nyíregyházi Onix Casino nyereségének 40 százalékát továbbra is a DVSC-re fordítják.

A sajtótájékoztatón bejelentették: a DVSC Futballszervező Kft. igazgatósága a jövőben hat helyett hét személyből áll. Három-három tagot Szima Gábor, illetve az önkormányzat jelöl, a hetedik tag pedig a debreceni labdarúgó-akadémia igazgatója.