Jótékonykodik a DEAC

Sport

Rangadót vívnak és karácsonyra gyűjtenek az egyetemi kosarasok ezen a hétvégén. Tart még a bajnokság a futsal, a kézi- és a röplabda csapatnak is.

Vérbeli rangadó vár a hétvégén a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapatára – a kiváló formában lévő Békési SzSK látogat Debrecenbe. A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

A Békés csapata a debreceni alakulathoz hasonlóan öt győzelemmel és egy vereséggel áll az NB1/B-s bajnokságban, mindössze rosszabb gólkülönbsége miatt foglalja el a Keleti csoport harmadik pozícióját. A debreceni kosarasok legutóbb az Óbudai Kaszásokat győzték le idegenben, továbbra is vezetik a másodosztályú pontvadászatot. Jó hír a DEAC háza tájáról, hogy ismét bevethető a csapat egyik legjobb játékosa, Takács Dániel.

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő is csatlakozott a Debreceni Karitatív Testület „Kék vödör” akciójához: tartós élelmiszereket, sporteszközöket gyűjtenek rászoruló gyermekek és családok számára. Az adományozásra a mérkőzést megelőzően és után is lesz lehetőség a helyszínen. Azok a szurkolók, akik nem tudnak kilátogatni a hétvégi találkozóra, adományaikat nyitvatartási időben leadhatják a Debreceni Sportuszoda vagy a Debreceni Jégcsarnok kijelölt pontjain.

A Debreceni Egyetem női futsal csapata a tabella 7. helyéről folytatja a küzdelmet ezen a hétvégén az NB1-ben: Sólyom Attila alakulata szombaton 20 órától Csömörön, az Univerzum SC ellen lép pályára.

A férfi kézilabdázók a szezon zárómérkőzését játsszák ma, mégpedig hazai pályán, a Kecskeméti János Sportcsarnokban: a Bőcs csapatát fogadják pénteken 18 óra 30 perctől.

A DEAC röplabdázói legutóbb 3:0-ra kikaptak az NB1 5. helyén álló MAFC csapatától, de javíthatnak mérlegükön most hétvégén, ugyanis vasárnap 16 órakor a Sümeget fogadják. Fodor Antal kiegyensúlyozott küzdelemre számít a kétesélyes mérkőzésen.