NBI-et is megjárt focistákkal erősített a DEAC

Sport
Négy labdarúgót igazolt a téli átigazolási időszakban a Debreceni Egyetem Atlétikai Club NB III-as labdarúgócsapata. Közöttük két olyan futballistát, akik jelentős NB I-es múlttal rendelkeznek.

Mostantól a DEAC-ot erősíti Máté Péter és Spitzmüller István, mindketten pályára léptek korábban a DVSC-ben és más élvonalbeli csapatokban is. A másik két érkező a szintén NB I-es múlttal rendelkező Nagy Róbert, valamint Tatár Eduárd, mindketten debreceni nevelésű játékosok.

Máté Péter a Nyíregyháza Spartacus FC, Spitzmüller István a Salgótarján, Nagy Róbert az FC Tiszaújváros, míg Tatár Eduárd a Balkányi SE együttesétől szerződött a DEAC-hoz. Mind a négyen ezer szállal kötődnek Debrecenhez.

A játékosok érkezését csütörtök kora este, sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen részt vett Bács Zoltán is. A Debreceni Egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy az elmúlt nyáron számtalan DEAC-csapat jutott magasabb osztályba, így a nagypályás labdarúgó együttes is. Megjegyezte, tudták, nem lesz könnyű dolguk.

– Egy olyan koncepcióval áll az egyetem a sport mögött, ami nem általános a sportéletben. Mint minden más területen, néha szükségesek a változtatások, szükségesek az erősítések, ez így van a mi labdarúgóinknál is. Nagyon örülök, hogy olyan játékosok érkeztek az egyesülethez, akik az egyetem hallgatói, vagy azok lesznek a jövő évtől. Olyan jó játékosok, akiknek elég jó nevük van ebben a szakmában. Meg vagyok győződve arról, hogy segíteni tudják majd a DEAC koncepcióját, mind a pályán, mind pedig a pályán kívül – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár, aki hozzátette, bízik benne, hogy mindkét fél tud majd segíteni a másiknak a célok elérésében.

A Lokival öt bajnoki címet és ugyanennyi Magyar Kupát, továbbá a BL-t és az Európa-Ligát is megjárt Máté Péter a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hamar meg tudtak állapodni az átigazolásról.

-A szakosztályvezető, Pöszmet Tibor keresett meg, hogy nem folytatnám-e a pályafutásomat a DEAC-ban. Nagyon rövid időn belül kezet tudtunk fogni, mert olyan koncepciót vázolt fel, ami egyezik a saját elképzeléseimmel. Mindent meg fogok tenni, hogy a tudásommal és a rutinommal hozzájáruljak ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérjük – tette hozzá a rutinos belső védő.

A Debreceni Egyetem II. éves sportszervező szakos hallgatója azt is elmondta, hogy ha ugyanazt meg tudják valósítani a bajnokikon, mint amit a mögöttük álló edzőmérkőzéseken, akkor merészebb álmaink is lehetnek, mint a bennmaradás. Hangsúlyozta: a szakmai munka a csapatnál NB I-es szintű, és ezért remek állapotban vannak a játékosok.

Nem sokat kell már várni arra, hogy az új játékosokat és a megerősített együttest „élesben” is láthassa a fociszerető debreceni közönség. A DEAC labdarúgócsapata március 3-án, hazai pályán vág neki a tavaszi szezonnak az NB III. keleti csoportjában. A legénység a Füzesgyarmatot látja vendégül jövő t szombaton, 14.30-tól a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen.

unideb.hu