1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban, ha “rendezetlenül” válik ki Nagy-Britannia

Világ

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről – figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.

A tárcavezető úgy vélekedett, Belgium számára is “katasztrofális” következményekkel járna, amennyiben a felek a kilépés várható dátumáig, 2019. március 29-ig nem tudnak megegyezésre jutni a jövőbeli kereskedelmi kapcsolat kérdéseiről, ebben az esetben ugyanis a szigetország többé nem lenne része a vámuniónak.

Mint mondta, ezen forgatókönyv esetén Belgiumban 42 ezer munkahely szűnne meg, miközben az Egyesült Királyságban 526 ezer, az EU egészében pedig 1,2 millió.
“Számításaink szerint az Egyesült Királyságba irányuló kivitel, illetve az onnan jövő behozatal után kivetett vám összege elérné a 2,22 milliárd eurót” – közölte Peeters.

Rámutatott: a rendezetlen kiválás egyebek mellett a belgiumi Zeebrugge kikötővárosnak is “súlyos károkat” okozna. “A brit-belga kereskedelem a kikötő forgalmának 45 százalékáért felelős, ez ötezer munkahelyet jelent, és évi 500 millió eurót” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy évente egymillió új autót szállítanak Zeebrugge-n keresztül az Egyesült Királyságba.
Ezek a számok mutatják, mennyire fontos lenne az EU-brit megállapodás, de azt is, hogy “fel kell készülnünk a legrosszabb forgatókönyvre” – fogalmazott Peeters.