Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe, heten eltűntek

Világ

Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek – jelentette be a tengerészgyalogság.

A szűkszavú közlemény sem a szerencsétlenség körülményeiről, sem egyéb részleteiről nem tesz említést, az amerikai sajtóban megjelent – és nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozó – információk szerint egy F/A 18-as vadászrepülőgép és egy KC 130-as utántöltő repülő járt szerencsétlenül. A két gép fedélzetén együttesen héttagú személyzet tartózkodott.

A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi (japán) idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Államok tengerészgyalogsága a vadászgépeit állomásoztatja.

Egyelőre bizonytalanság övezi a szerencsétlenség körülményeit, az első információk szerint azonban az illetékesek nem gyanakszanak merényletre. A nyomozást megindították. Amerikai közlés szerint a japánok azonnal megkezdték a keresést és a mentési munkálatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.