Felvételeket küldött a Hold nem látható oldaláról a Csang’o-4 kínai űrszonda

Világ

Felvételeket küldött a Csang’o-4 kínai űrszonda, mely a világon elsőként landolt a Hold “sötét” oldalán, a képeket a kínai állami televízió (CCTV) közvetítette pénteken – írta a BBC hírportálja.

Először adott ki panorámaképet a kínai űrügynökség a Von Kármán-kráterről, ahol űrszondája leszállt. A felvételen láthatók az űrszonda és a Jáde Nyúl 2 holdjáró részei is.

A holdjáró nemrég “ébredt fel” a készenléti állapotból, amibe az irányítók röviddel a landolás után helyezték elővigyázatosságból, mivel akkor ért a nap a legmagasabb pontra a leszállási hely fölött. A hőmérséklet ekkor akár a 200 Celsius-fokot is elérhette. A kínai holdprogram (CLEP) azt közölte, hogy a Jáde Nyúl 2 “állapota stabil”.
“A kutatók befejezték a landolási hely körüli felszín topográfiájának előzetes elemzését a holdjáró kamerájának felvétele alapján” – áll a CLEP közleményében.

A panorámaképet 80 fotóból állították össze – mondta Li Csunlaj, a kínai csillagászati obszervatóriumok igazgatóhelyettese, a Csang’o-4 földi irányításának vezetője.

A képen láthatók a Jáde Nyúl 2 holdjárót körülvevő kis kráterek, melyek az irányítók szerint kihívást jelentenek majd a robot számára. Az egyik közeli kráter átmérője mintegy 20 méter, mélysége nagyjából 4 méter.
A korábbi képekkel ellentétben a panorámakép színeit a kutatók olyanra korrigálták, mint amit a helyszínen látnánk.
A Csang’o-4-et december 8-án indították útjára Kínából, majd január 3-án landolt a Hold fölről sosem látható oldalán. Ez az első misszió, amely a Hold “sötét” oldalának felfedezésére indult.

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.