Igazán különleges programajánló – 12 ingyenes hazai mezítlábas park

Wellness

Olyan parkokat, ösvényeket mutatunk most be a Családinet jóvoltából, amiket a kicsik is egészen biztosan imádni fognak: itt ugyanis nemhogy szabad, de egyenesen kötelező mezítláb járni. Azon túl, hogy jó szórakozás, nagyon kedvezően hat az egészségünkre, így hát le a cipőkkel és irány egy mezítlábas park!

A mezítlábas parkokban, vagy más néven Kneipp-parkokban olyan különleges utakon gyalogolhatunk, melyeknek burkolata eltérő alapanyagokból készült. Egy ilyen mezítlábas túra erősíti az érfalakat, felfrissít, s jótékony hatást fejt ki az anyagcsere folyamatokra is, sőt az izmokat is erősíti. Mezítláb járni már önmagában is egészséges, hisz ily módon csökkenthető a lúdtalp kialakulásának kockázata, sőt, a rendszeres mezítlábas járástól javulhatnak a krónikus betegségek és akár a hátfájás is megszűnhet.

1. Békásmegyer-Ófalu – Mezítlábas park

A játszótér melletti ösvényen 23 féle felülettel találkozhat a kicsik talp, rendszeres használatukkal pedig csökkenthető a lúdtalp kialakulása. A régi játszótér teljesen fel lett újítva, a balesetveszélyes eszközöket modern, biztonságos játékszerekre cserélték, a környezetet pedig rendezték, parkosították, s kialakították a taposóösvényt, ahol 23 féle felülettel érintkezhet a talpunk, többek között folyami kavics, nagyobb kövek, fadarálék, fadeszka, homok, stb.
Amíg a kicsik a játszótéren szórakoznak, a felnőttek megtekinthetik az itt található, szépséges közösségi mintakertet.

2. Bükfürdői Kneipp Park

A Bükfürdői Kneipp Parkban testi és lelki felüdülés várja a látogatókat. Lábainkat 510 méter hosszú száraztaposón át dolgoztathatjuk, a természetes talpmasszázsról a változatos anyagból készült kövek, eltérő tulajdonságú burkolatok gondoskodnak, például fenyőkéreg, faapríték, fenyőtoboz, gyepszőnyeg farönk, homok, durva, és finom zúzalék, gyöngykavics, illetve beton elemes burkolat.
A szülők ellazulhatnak a jógaparkban, míg a kicsik az izgalmas bokorlabirintusban bújócskáznak. A parkban különféle gyógy-és fűszernövényekkel is megismerkedhetünk, a madárdalos környezetben, árnyas fák tövében pedig nagyszerűen kikapcsolódhatunk.

3. Ceglédi Mezítlábas park

A nyári hőségben, a hatalmas fák árnyékában kellemes sétát tehetünk mezítláb, talpunkat pedig a meleg bazalt kövek, a hűsítő pázsit, a süppedő tőzeg és a különféle kavicsok kényeztetik. Cegléd határában, a dinnyéshalmi dűlőnél található az erdei tornapálya és a mezítlábas park.

4. Csopaki Szabadidő Park – Mezítlábas ösvény

A csopaki Ifjúsági sétányt 2015-ben adták át – a rendezett, parkosított területen eltérő anyagú felületeken sétálhatunk. A kavicsos, köves, zúzottköves felületek mellett fenyőkéreg, fakorong burkolat, tőzeg, fenyőtoboz, meggymag, tégla és kiskockakő burkolatok színesítik az ösvényt.
A látogatók néhány fa akadályon, egyensúlyozó gerendákon, farönkökön tehetik próbára ügyességüket és egyensúlyérzéküket, ha pedig elfáradnánk, kényelmes padokon, árnyékban pihenhetünk, vagy akár a víz partján figyelhetjük a Balaton élővilágát.

5. Hegyháti Kneipp Térség – Kneipp túrautak

A túraútvonalak 13 település összefogásával jöttek létre: Csehimindszent, Gersekarát, Győrvár, Hegyhátszentpéter, Kám, Mikosszéplak, Olaszfa, Oszkó, Petőmihályfa, Rábahídvég, Szemenye, Vasvár, Alsóújlak. Az útvonalakon különféle érdekes, ún. Kneipp műtárgyakat helyeztek el, többek között: könyöklőt, gyógynövénykertet, lábáztatót, taposót, napórát, táplálkozási piramist, labirintust, gémeskutat, meditációs széket, inhalátor házat. Oszkó településen még vizes játszótér is várja a kicsiket!

6. Hét Patak Gyöngye Natúrpark

Aki Alsómocsoládra látogat, igazi gyerekparadicsomra lelhet. Az ingyenesen kipróbálható Kneipp-ösvény mellett számos más, izgalmas kaland várja a kicsiket, a középpontban pedig a természet és a falusi élet áll.

7. Konda-völgyi Kneipp-ösvény

A Kneipp-ösvény a dombóvári Fogaldalmi ligetben található, romantikus környezetben, egy kis tó mellett. “A monda szerint, ha a tó vízében kedvesünkkel együtt megmossuk az arcunk, és elmondjuk a fogadalmat, a Napisten áldásával örökké egymáséi leszünk.” – a romantikus helyszín a szerelmespárok kedvenc találkozóhelye a környéken.
A Kneipp-ösvény 125 m hosszan fut, az ösvény elején egy “merülő kádat” is használhatunk, amelynek hideg vizébe bele kell mártani az alkarunkat, így serkenthetjük a vérkeringésünket.

8. Remeteszőlősi Bodzaliget Pihenőpark

Idén június 4-én avatták fel a Bodzaliget Pihenőpark új, 12 állomásból álló tanösvényét, a közelben felújított játszótérrel együtt. A mezítlábas ösvény számos, különféle anyag segítségével pezsdíti fel a talp vérkeringését, emellett mozgásfejlesztő gyakorlatokat is végezhetünk a séta közben, a közeli fűszerkertből áradó illat pedig a szaglásunkat teszi próbára. Amíg a kicsik játszanak, a szülők a könyvmegállóban választhatnak maguknak érdekes könyvet az itt elhelyezett polcokról, melyeket a helyszínen ingyenesen olvashatnak. Ami a városi gyermekek számára külön érdekesség lehet, hogy madarakat is etethetnek, a Bodzaliget Pihenőparkban elhelyezett közösségi madáretetőknél.

9. Százhalombattai mezítlábas ösvény

A 70 m hosszú mezítlábas ösvény a Régészeti Park szélén, a tölgyes-juharos erdőben található. Keresd a “Mezítlábas Mendegélős” elnevezésű táblát! A vérpezsdítő “talpmasszázs” után érdemes körülnézni a Régészeti Parkban is, ahol 2700 éves halomsírokat láthatunk, és bepillanthatunk a bronz- és vaskori falvak életébe, mindennapjaiba.

10. Szent Miklós Gyógyfüves Ház – Kneipp kert

A Szent Miklós Gyógyfüves Házban minden az egészségről és a természetről szól – sétálhatunk a gyógynövénykertben, talpunkat a Kneipp kertben dolgoztathatjuk meg, majd bio módszerekkel előállított, egészséges ételeket ehetünk, ha megéheznénk a kirándulás során. A hangulatos kertet vizesárok öleli körbe, melyre egy kis fahíd épült, ezen átsétálva pedig az akácos erdőbe juthatunk el. A gyógynövények világával, fontos tulajdonságaikkal és felhasználásukkal a kihelyezett ismertető táblákon keresztül ismerkedhetünk meg.

11. Tabajdi mezítlábas park

A tabajdi mezítlábas parkban csodaszép kilátásban gyönyörködhetünk: egy kis dombról a Szabadsághegyet és a Vértes-hegységet láthatjuk a távolban, a közeli faluban pedig lovasokat, szekereket, bepillanthatunk egy nyugodt falu mindennapjaiba. 21 féle járófelületen tesztelheted, fejlesztheted a talpi érzékelésedet: sétálhatsz bazalt köveken, süppedős tőzegben, napsütötte, meleg téglaburkolaton, de akár a patakba is belegázolhatsz, ha lehűtenéd egy kicsit a lábaidat.
A park 20-30 perc alatt bejárható, a séta végén a kialakított tűzrakó helyen készíthetünk különleges ebédet, eközben a kisebbek az itt található játszótéren szórakozhatnak. Ez a park kutyával is látogatható!

12. Tálentum Falusi Turisztikai Fogadóhely – Mezítlábas ösvény

Az irotai Falusi Élményudvar része a több, mint 1 hektáros Herba-park, melyben legalább 30 fajta gyógy- és fűszernövényt láthatunk, melyek közül szakmai vezetéssel akár saját keveréket is összeállíthatunk. Különféle gyógyteákat kóstolhatunk, a Falusi Élményudvarban pedig ügyességi játékok, népi játékok várják a kicsiket, s ezt az udvart futja körbe a mezítlábas ösvény. Figyelem! Az élményudvar ingyenesen látogatható, de jelenleg felújítás alatt áll!