Tanári fizetéssel és magas cafetériával csábítják az iskolaőröket

Ország

Egy facebookos hirdetés szerint bruttó 220 ezer forintot és 200 ezer forint cafetériát ígérnek Baranya megyében azok számára, akik iskolaőrnek szegődnek.

A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on >>

Az érettségizett aspiránsoknak egy 40 órás tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban, majd szeptembertől már munkába is állhatnak.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét a hvg.hu-val azt közölte, hogy idő előtt került ki a hirdetmény, a toborzás a jogszabály hatályba lépését követően kezdődik.

A hirdetmény tartalmával kapcsolatosan nem utalt arra, hogy az hamis volna, sőt, annyit írt még a szóvivő, hogy az ott megadott elérhetőségek is rövidesen elérhetők lesznek.

A hirdetés egy oktatási témákkal foglalkozó csoportban már kiverte a biztosítékot, főleg amiatt, hogy egy ilyen szenzitív munkakör betöltéséhez elég egy gyorstalpaló az érettségi mellé. De azt is problémásnak érzik, hogy a jövendő iskolaőrök keresete a kezdő tanári fizetéssel megegyező lesz.

A biztonsági őrök oldalán is viccnek sejtik az állásajánlatot, mert annyira kevésnek találták a beígért keresetet.