Pannon Filharmonikusok

Kocsis Zoltánra emlékeznek a Pannon Filharmonikusok Pécsen

Kultúra

Bartók Béla, Liszt Ferenc, Richard Strauss és Balogh Máté műveinek megszólaltatásával emlékeznek Kocsis Zoltánra, a tíz éve elhunyt világhírű zongoraművészre, karmesterre a Pannon Filharmonikusok (PFZ) muzsikusai csütörtöki pécsi koncertjükkel – közölte az MTI-vel az együttes.

A zenekar közleményében felidézték, a 2016. november 5-én elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművészként és karmesterként is mindig örömmel lépett fel a pécsi közönség előtt.

A kétszeres Kossuth- és Liszt-díjas művész 2005-től rendszeresen vezényelte a zenekart, 2009-ben az együttes első állandó vendégkarmestere lett, és 2016-ig, haláláig támogatta az együttest művészeti tanácsadóként is.

Kiemelték, hogy a zongoraművész-karmester a fővárosban betöltött pozícióján túl jelentős szerepet vállalt a vidéki zenei közösségek szakmai támogatásában, következetesen kiállt a vidéki szimfonikus zenekarok megerősítése és a magyar zenei élet decentralizációja mellett, ennek megfelelően támogatta Pécs Európa Kulturális Fővárosa címre benyújtott pályázatát, és a Kodály Központ 2010-es ünnepi nyitóhangversenyét is ő vezényelte.

Az esten Bartók Béla korai zongoraműveiből csendül fel egy, Kocsis Zoltán által összeállított, hangszerelt héttételes zenekari sorozat.

A válogatás Bartók különböző alkotói korszakainak jellegzetességeit állítja egymás mellé, a későromantikus hangvételtől a modern, groteszk kifejezésmódig.

Kocsis Zoltán zongoraművészként és karmesterként egyaránt kivételesen elmélyült kapcsolatban állt Bartók zenéjével, az eredeti kompozíciók karakterét megőrizve, ugyanakkor új hangszínekkel gazdagítva készítette el átiratait.

A koncert különlegessége Balogh Máté Erkel Ferenc-, Junior Prima- és kétszeres Artisjus-díjas zeneszerző új zongoraversenyének ősbemutatója.

A zeneszerző a művet Balog József zongoraművésznek és a Pannon Filharmonikusoknak ajánlotta, ez Balogh Máté negyedik olyan műve, melyet a Pannon Filharmonikusok számára komponált.

A neoreneszánsz Intrada, a Hangyák indulója című oratórium és a Bertók László programverseire épülő 3. Szimfóniája után olyan művet alkotott, amelyben a ritualisztikus “ősember-zene” intellektuális játékossággal párosul. A zongoraszólamot Balog József Liszt Ferenc-, Lajtha László- és Artisjus-díjas zongoraművész játssza.

A Liszt Ferenc és Richard Strauss műveivel záródó est karmestere Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, aki Kocsis Zoltánt követte a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatójaként. A Pannon Filharmonikusok egykori vezető karmestere jelenleg a csehországi, olmützi Morva Filharmonikus Zenekar vezető karmestereként dolgozik.

(MTI)