A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet kisebb változtatással történő helybenhagyását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki egy mauzóleum kapujába áramot vezetve akart több embert megölni. Az ügyészség indítványa alapján a Pécsi Ítélőtábla elrendelte a férfi letartóztatását.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott elhatározta, hogy több embert megöl úgy, hogy egy pécsi mauzóleum fém kapujába áramot vezet. Elkészített egy kapcsolókból, hosszabbítókból, csipeszekből álló szerkezetet, amit 2016. december 7-én, éjszaka magával vitt a mauzóleumhoz. A szerkezet végét a kapuhoz közeli kapcsolószekrénybe tette, az eszközt csipeszekkel a bejárati kapura rögzítette, ezzel a kaput elektromos áram alá helyezte, majd elment.
A biztonsági őr kis idő múlva vette észre a kapura szerelt eszközt. Megfogta a kaput, és a veszély elhárítása érdekében lerántotta róla a kábelt. Ennek következtében a szerkezet leverte az áramszekrényben a biztosítékot, az őr pedig kihúzta a hosszabbítót az áramszekrényből és értesítette a biztonsági szolgálat vezetőjét.
Az áram alatt álló kapuhoz bárki hozzáérhetett és halálos áramütést szenvedhetett volna.
Ezen túlmenően a vádlott az ítéleti tényállás szerint 2023-ban és 2024-ben munkáltatóitól szerszámokat, gyomírtókat és porcelánokat lopott, rendőri intézkedés során pedig kábítószert találtak nála.
A Pécsi Törvényszék a férfit előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, két rendbeli lopás bűntette és folytatólagosan elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, vagyonelkobzást rendelt el vele szemben és megállapította, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen a vádlott és v
édője jelentettek be fellebbezést az emberölés kísérletének vádja alóli felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében. Az ügyész indítványozta, hogy a bíróság rendelje el az eljárás alatt és az ítélet kihirdetésekor is bűnügyi felügyeletben levő vádlott letartóztatását. A bíróság az indítványt elutasította és fenntartotta a bűnügyi felügyeletet a másodfokú eljárás befejezéséig.
A bíróság döntése ellen az ügyész fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést fenntartotta, a Pécsi Ítélőtábla pedig elrendelte a vádlott letartóztatását.
A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint megalapozott döntést hozott az elsőfokú bíróság, amikor bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében is. A kiszabott büntetés tettarányos, nincs ok az enyhítésére. Az ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását csak annyiban tartja szükségesnek, hogy a kábítószer birtoklásának vétsége nem folytatólagosan elkövetett.
(ugyeszseg.hu)
Kezdőkép: illusztráció.