Kékszalag: küzdelem az elemekkel

Egyetem

Vihar és vitorlaszakadás is nehezítette a Kékszalagon a DEAC 14 vitorlázójának dolgát, akik öt hajó legénységét erősítették.

A várható vihar és az erős szél következtében 481 nevezett hajó közül csak 450 vitorlás vágott neki július 14-án Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyének Balatonfüreden. A 48. Kékszalag 155 kilométeres távját végül 399 egység teljesítette eredményesen. A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának 14 versenyzője öt hajó legénységében küzdött az elemekkel, néhol a viharos széllel, máskor csaknem a szélcsenddel.

Fotó: Kékszalag.huA DEAC idei legjobb eredményt magénak tudó versenyzője, Bencző László a Nemere II. be light! nevű összevont cirkáló csapatát erősítette, mely az abszolút összesítésben 23. helyen futott be, az osztályán belül a második helyet szerezte meg.

– Igazán élvezetes verseny volt – sommázta Bencző László, aki 2010 óta tagja a DEAC vitorlás szakosztályának, hét éve vesz részt a Kékszalagon, a Nemere II-n azonban először próbálta ki magát. Mint mondja, profi gárdával vett részt a versenyen, a kormányos az Európa-bajnok Ujhelyi-Gáspár Miklós volt, és a legénység tagjai között tudhatták a hajó tulajdonosát, Láng Róbertet is. A mogorva időjárás nem szegte kedvét a gyakorlott sportolóknak, a 9,2 tonnás hajó ugyanis remekül bírta az erős szelet is – tette hozzá a versenyző, aki az Adrián és a Balatonon is rendszeresen áll rajthoz, a mostani eredményre azonban különösen büszke.

Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánhelyettese nyolcadik alkalommal vett részt a megmérettetésen. A Vénusz nevű hajó legénységétől ezúttal azonban elpártolt a szerencse, hiszen vitorlaszakadás miatt fel kellett adniuk a versenyt. A kormányos szerint a problémát az okozta, hogy az erős szél miatt különösen nagy terhelésnek volt kitéve a vitorla.

Fotó: Brainstorm Sailing TeamA Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikájának vezetője, Bognár László és csapata is ott volt a verseny indulói között. A professzor rutinos sportoló: 11 éves kora óta vitorlázik, 2000-től szinte minden évben rajhoz állt a Kékszalagon, saját hajójával, a Brainstormmal pedig már negyedik alakalommal szelte a Balatont. A kormányos hiába érezte felkészültnek 9 fős legénységét, egy technikai probléma miatt, ők sem tudták befejezni a távot.

– A kezdeti ijesztő időjárást követően a körülmények kezdtek hasonlítani az ideálishoz: kellemes 20 celsius fok, sportos szél, a legenyhébb szél is 15 km/h erejű volt, így jól sikerült a rajtunk és a manőverek is, remekül haladtunk, tudtuk uralni a hajót, ám Keszthelytől visszafelé Vonyarcvashegy környékén elszakad a kormánybovden, ami miatt fel kellett adnunk a versenyt – meséli a professzor. Mindez azonban nem szegte kedvét Bognár Lászlónak. Úgy tervezi, augusztus közepén az országos bajnokságon revansot vesz.

Eredmények:

NEMERE II. be light! (Összevont cirkáló) Ujhelyi-Gáspár Miklós, Láng Róbert, Erdélyi Sebestyén, Szamosi Péter, Bencző László, Mezei Gábor, Keszthelyi Kristóf (RE), Tóth Rita (RE), Morvai Zoltán (RE), Morvai Anna (RE), Üveges Zoltán (RE) (abszolút 23, osztály 2. hely, idő: 12:54:31)
MIMÓZA-RÓZA (YS-III/1.) Sal László, Ludányi Péter, Mogyoródi Béla, Illés Zsolt (abszolút 382., osztály 26. hely, idő: 18:37:58)
NORMA (YS-I/2.) Bakos Miklós, Kovács Sándor Zoltán, Heim Imre, (abszolút 232., osztály 42. hely, idő: 16:19:56)
SUNDANCE (YS-I/2.) Dr. Mauks Levente, Dr. Szokol Miklós, Dr. Karácsonyi Zoltán, Dr. Serbán Tamás (abszolút 277., osztály 44. hely, idő: 16:17:35)
VÉNUSZ (YS-III/2.) Dr. Stündl László, Katona László, Dr. Varga Sándor (DNF) – nem fejezték be a versenyt.
BRAINSTORM Bognár László Kiss Máté, Orbók Ádám, Huber Péter Lél, Németh Boldizsár, Fabacsovics Márk, Horváth Gyula, Vadas Gergely, Ambrózy Péter, Tamás Gábor Tamás (DNF) – nem fejezték be a versenyt

unideb.hu