Egy környezetkímélő, szintetikus repülőgép-üzemanyag kifejlesztését szolgáló, hároméven át zajló nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem kutatói – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
A Susgreen elnevezésű kutatási projekt célja, hogy a kőolaj alapú üzemanyagokat zöldebb alternatívákkal váltsa ki, és így csökkentse a repülés ökológiai lábnyomát. E folyamatban kulcsszerep juthat a hidrogénnek, amellyel kapcsolatban a PTE Hidrogén Központjában is tudományos vizsgálatokat folytatnak – olvasható az egyetem közleményében.
Mint írták, problémát jelent, hogy a ma használt hidrogén döntő többsége úgynevezett “szürke hidrogén“, amelyet jelentős szén-dioxid-kibocsátás mellett állítanak elő földgázból. A fenntarthatóbb megoldás a “zöld hidrogén”, amelyet vízbontással, megújuló energiaforrások felhasználásával nyernek. Európában azonban ennek aránya jelenleg még 5 százalék alatt van – emelték ki.
A Susgreen projekt célja, hogy a szintetikus üzemanyag előállításba minél több környezetbarát technológiát integráljon, ezért a PTE kutatói a holland, görög, török és spanyol partnerekkel a hidrogén fenntartható felhasználásának lehetőségeit vizsgálják, különösen az üzemanyag előállításához kapcsolódó folyamatokban.
Az Amszterdami Egyetem vezetésével megvalósuló, magyar oldalról a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból közel 60 millió forinttal támogatott projekt jelentős lépés lehet afelé, hogy a repülésben is egyre nagyobb teret nyerjenek a fenntarthatóbb üzemanyagok – olvasható a közleményben.
(MTI)