Idén is egyetemi hallgatók képzőművészeti alkotásait bocsátják árverésre Pécsen

Egyetem

Művészeket, gyűjtőket, szakmai szereplőket és a kortárs művészet iránt érdeklődőket várnak arra az aukcióra, amelyen a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti kara hallgatóinak képzőművészeti alkotásaiból rendeznek november 28-án a baranyai vármegyeszékhelyen – jelentették be sajtótájékoztatón szerdán a mecsekaljai városban.

Szili Katalin, a PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) kuratóriumi tagja, miniszterelnöki főtanácsadó az eseményen emlékeztetett arra, hogy a művészeti felsőoktatás és a kortárs művészeti piac találkozási pontjaként számon tartott aukciót három alkalommal rendezték már meg sikerrel.

Közölte, hogy a Bódis József kuratóriumi elnök ötletéből indult, minden évben advent idején tartott aukció idén azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a művészeti kar most ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Emellett mérföldkőhöz is érkezett az intézményegység, amely a jövőben összművészeti karként kíván működni.

Kiemelte, hogy a kezdeményezés több célt szolgál: a bevétel egyrészt segíti a kar fejlesztését, másrészt támogatást nyújt a hallgatóknak, utóbbiak pedig – művészi karrierjük során talán elsőként – dialógusba kerülhetnek a közönséggel.

Szili Katalin a francia impresszionista festőművészt, Pierre-Auguste Renoirt idézve kijelentette, hogy az egyetlen barométer, amely jelzi a festészet értékét, az az árverési csarnok. A PTE egyik unikális, országos érdeklődésre is számot tartó eseménye pedig kiváló alkalom arra, hogy a hallgatók megismerkedhessenek a műtárgypiac működésével – hívta fel a figyelmet.

Miseta Attila, a PTE rektora közölte, hogy az eddigi alkalmak sikeresek voltak: a fiatal művészek teret kaptak a bemutatkozásra, az érdeklődők pedig lehetőséget kaptak különleges kortárs műtárgyak vásárlására, az érdeklődés pedig komoly volt.

Barabás Lajos, az aukció kurátora komoly felelősségnek nevezte a rendezvény megtartását, hiszen az mindenki számára nyilvános, így láthatóvá teszi, mit alkottak a művészeti kar hallgatói.

Hegyi Csaba, a művészeti kar dékánhelyettese azt mondta: az árverésre kerülő művek megmutatják, hogy a mostani hallgatók miként látják az őket körülvevő környezetet.

A sajtóanyag szerint a pécsi Kodály Központban november 28-án zajló IV. Művészeti Aukció minden érdeklődő számára nyitott és lehetőséget kínál arra, hogy személyes élményen keresztül kapcsolódjon a kortárs művészethez akár támogatóként, akár egy új műtárgy birtokosaként.

Az aukció egyik különlegessége, hogy kizárólag hallgatói alkotások kerülnek kalapács alá, amelyek megvásárlásával a látogatók közvetlenül járulhatnak hozzá a fiatal alkotók szakmai útjának támogatásához. Az esemény így egyrészt egy lehetőség a hazai művészeti oktatás és a jövő művészeinek támogatására, másrészt egy közösségi élmény, ahol a diákok, oktatók, gyűjtők és a közönség izgalmas párbeszédbe léphetnek egymással.

A licitre bocsátott művek a kortárs vizuális nyelv sokszínűségét tükrözik: a kísérletező megközelítésektől a konceptuális munkákig terjed a kínálat. A több mint ötven tételből álló válogatás a művészeti karon folytatott munka széles spektrumába nyújt betekintést, bemutatva képzési területeinek sokféleségét és az egyetem művészeti szemléletének innovatív irányait: festmények, grafikák, kisplasztikák, kerámiák, design- és textilmunkák, valamint ékszerek is szerepelnek a kínálatban – sorolták.

Az árverésre kerülő tárgyakat előválogató szakmai zsűri tagjai voltak Bullás József Munkácsy-díjas festőművész, Barabás Lajos galerista és műgyűjtő, valamint Zsdrál Márkó, a Zsdrál Art Galéria alapító-tulajdonosa, míg a november végi licitet Winkler Nóra művészeti újságíró és televíziós személyiség vezeti.

Az árveréssel kapcsolatban további részletek olvashatók a https://art.pte.hu/hu oldalon, ahol az aukció online katalógusa is lapozható.

(MTI)