Könnyűzenei programok decemberben

Helyi hírek Kultúra Party Zone

december 1. 20.00 Irie Maffia [Wake Up! – roadshow]
Előzenekar: Slow Village
Roncsbár

december 2. 18.00 Petruska koncert
Kossuth tér – Adventi színpad

december 2. 19.00 Piaf! – The show
EDITH PIAF születésének 100. ÉVFORDULÓJA alkalmával a világsikerű, ünnepelt francia produkció Debrecenben is.
Előadja: ANNE CARRERE
Egy igazi időutazás Montmartre utcáira „La Vie en Rose” segítségével. A show Edith Piaf karrierjét mutatja be a klasszikus dalokon keresztül az univerzális zenei örökség részeként. Az új Piaf, Anne Carrere energiája és kisugárzása a világ minden táján elvarázsolja a közönséget.
„Anne Carrere hangja és személyisége Edith Piafra emlékeztet karrierje csúcsán.” – Germaine Ricord (Edith Piaf barátja és bizalmasa)
A színpad felépítése és hangulata tökéletesen idézi elő az emlékeket, és soha nem látott képeket is láthatunk majd a kivetítőn Edith Piaf-ról. A show-ban Anne Carrere énekét 4 zenész kíséri (zongorista, harmonikás, ütőhangszeres és dobos, basszusgitáros). A háttérben található képernyőn az Edith Piaf életéről szóló összes megjelent fénykép egyedi bemutatója látható, valamint a show-ban felcsendülő összes dal szövege olvasható angol nyelven.
„Piaf csak egy van, de Anne Carrere hihetetlen!”- LE FIGARO, Franciaország
„Egyszerűen elképesztő!” – TIME SQUARE CRONICLE, USA
„Anne Carrere a 21. századi PIAF hangja!” – DE TELEGRAPH, Hollandia
A világ minden táján példátlan sikernek örvendő francia produkció ezúttal Magyarországon csak 3 alkalommal lesz látható köztük Debrecenben is 2017. december 2–án a Kölcsey Központban.
ANNE CARRERE: Anne folyamatosan ír, alkot és újít. Nem fogja vissza magát. Egy igazi művész, aki minden színpadra lépéskor feltalálja és újraértelmezi szenvedélyét. 2014-ben részt vett a PARIS! The Show válogatóján, ahol hangjától és karizmájától elbűvölve Gil Marsalla, a show producere és rendezője azonnal felkínálta neki Edith Piaf szerepét. Anne ezután találkozott Germaine Ricord-dal, Edith Piaf barátjával és bizalmasával. Germaine is azonnal beleszeretett az elképesztő hangba és az apró hölgybe, aki annyira emlékeztet Edith Piaf-ra. Anne Carrere azóta a világ összes országában az új Piafként emlegetik és elképesztő népszerűségnek örvend a világ minden táján.
A show két, szünettel elválasztott, 45 perces részből áll.
Kölcsey Központ

december 2. 20.00 Konyha koncert
Vendég: Gustave Tiger
Nagyerdei Víztorony

december 2. 20.00 Koalabell koncert
Roncsbár

december 2. 22.00 Dj Tour Night
Sziasztok! Arra gondoltunk elhozzuk Debrecenbe a Dj Tour rendezvényünket! Erre mi lehetne a legideálisabb helyszín, mint a HALL! Várunk mindenkit 8 fellépővel, hogy ütős éjszaka legyen!
×FELLÉPŐK×
-Sterbinszky&Walston
-Pixa
-Tomy Montana
-Stereo Players
-Dj Törő
-Lotfi Begi
-Tomm Laurey
-ÉNDebrecen: Hajrá Kuvasz, Űzzük hajtsuk
HALL

december 3. 16.00 „Jégvirágos hideg tél volt” – Magyar nóta és operett gála
Lovarda

december 3. 19.00 Jótékonysági koncert
Jótékonysági koncertet szervez 2017. december 3-án a Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata, ezzel csatlakozik a Debreceni Karitatív Testület karácsonyi szeretetakciójához. Az est bevételét a JótEvő gyermekétkeztetési program tevékenységének támogatására fordítják. A befolyt pénzből csaknem ezer rászoruló gyermeken szeretnének segíteni.
Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke úgy fogalmazott: Debrecen egy gondoskodó város. A gondoskodó város programban 2 évvel ezelőtt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 17 civilszervezettel közösen létrehozta a Debreceni Karitatív Testületet. A karácsonyi, adventi időszakban rengeteg karitatív tevékenységet végzünk, örömmel csatlakoztunk a Hit Gyülekezetének az adventi eseménykörbe tartozó koncertjéhez.
Az 1987-ben létrejött szeretetszolgálat korábban már szervezett hasonló koncertet. Tavaly például csaknem 1 millió forintot gyűjtöttek össze, amivel 400 gyermeknek tudtak segíteni. A jótékonysági koncertet 2017. december 3-án 19.00 órától rendezik meg az Olajfa Csarnokban.
Olajfa Csarnok

december 4. 19.00 „Angyal mellettem” – Presser Gábor és Rúzsa Magdi duett koncertje
Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte. Pályájuk azóta csak néhány – igaz, jelentős – felvillanásra találkozott, de idén tavasztól együtt dolgoznak az “Angyal mellettem” című új közös előadásukon, melyet novemberben országos turnén mutatnak be. A koncert nagyrészét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak. A tavalyi teltházas debreceni koncert után új helyszínen, a Református Nagytemplomban igazi adventi hangulatban kapnak szárnyra ismét az „angyalok”
Református Nagytemplom

december 4. 19.30 „Találkozások” címmel Luiza Zan (ének) és Sárik Péter (zongora) koncertje
Román-magyar, nő-férfi, klasszikus-jazz, ének-zongora, ősi-modern, népi-városi, kelet-nyugat, ösztön-intellektus, hegyvidék-puszta… Mennyi másság, ami találkozik. A kovász a zene, mely túl van a szavakon és a megfogalmazhatón.
Nagyerdei Víztorony

december 6. 22.00 Majka & Curtis / Tanévzáró CAMPUS Party
HALL

december 7. 19.00 SZENVEDÉLY Koncert – Bereczki Zoltán élőzenekaros nagykoncertje
Vendég: Berki Artúr
Lovarda

december 8. 20.00 Žagar, Analog Balaton
A zenekar az őszi időszakban már az új lemezén dolgozik, de megszakítva a stúdiómunkálatokat még adnak pár koncertet. A közkedvelt koncertszámaik mellett ízelítőt hallhat a közönség az új album számaiból is. Előttük a szintén budapesti elektronikus upcoming duo, az Analog Balaton melegít majd.
Roncsbár

december 9. 10.00-16.00 3. Nagy Lemezbörze Debrecenben
Asztalfoglalás: 337-4617-es telefonon
Voke Egyetértés Művelődési Központ

december 9. 19.00 Android koncert
A legendás debreceni progresszív rock zenekar újra a színpadon a Nagyerdei Víztoronyban.
Nagyerdei Víztorony

december 9. 20.00 Quimby koncert
Huszonhat évvel ezelőtt, egy dunaújvárosi próbateremben csendült fel először az a pár akkord, amiből később az egész Quimby univerzum megszületett, és amivel megkaparintották a szíveket.
Szimbolikus szövegeikkel, szenvedélyes előadásmódjukkal koncertjeik mindig egy picit olyanok, mintha egy őrült színházi darabba csöppennénk: egyik pillanatban romantikus musicalt, máskor vígjátékot vagy szívfacsaró drámát nézhetünk, melybe a közönséget is magukkal rántják – ők pedig örömmel megadják magukat a Quimby dölyfös rock and rolljának, mámoros melódiáinak és hipnotikus sámán boogie-jának.
HALL

december 11. 19.00 Nyári Károly – „White Christmas” adventi koncert
Vendégek: Malek Andrea, Nyári Aliz és Nyári Edit
Nyári Károly zongoraművész megannyi teltházas koncertje után a Debreceni Református Nagytemplomba invitálja az igényes zenét kedvelő közönséget adventi koncertje alkalmából.
Az előadó virtuóz zongorajátékával, különleges énekhangjával és karizmatikus egyéniségével mindig elvarázsolja a nagyérdeműt.
A karácsony közeledtével szívünket-lelkünket felkészítve a legszebb és legmeghittebb karácsonyi dalok csendülnek fel, mint a Jingle Bells, White Christmas, Silent Night.
Az ünnepi koncerten Nyári Károly pályáját meghatározó legszebb dalok is hallhatóak lesznek.
A művész meghívott sztárvendégei Malek Andrea, Nyári Aliz és Nyári Edit, akikkel csodálatos duetteket ad elő, igazi zenei élményt nyújtva a közönségnek.
Református Nagytemplom

december 14. 19.00 Budapest Bár, vendég: Presser Gábor
Az idén 10 éves Budapest Bár 10 különleges koncerttel ünnepli meg a születésnapját.
Vendégek: Presser Gábor is énekel majd a nagyszerű zenekarral. Természetesen a Kölcseybe eljönnek majd a Budapest Bár kitűnő énekesei: Behumi Dóri, Frenk, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián, valamint a Farkas Róbert vezette fantasztikus zenekar is.
Kölcsey Központ

december 14. 20.00 Subtones koncert
Subicz Gábor – trombita
Benkő Dávid – billentyűk
Csókás Zsolt – gitár
Fonay Tibor – basszusgitár
Csízi László – dob
A 007-es trombitás, Subicz Gábor által vezetett különleges alakulat elegáns, de koszos zenéje leginkább olyan, mint James Bond, aki az egyébként tökéletes szabású öltönyében vérzik. Ha műfajilag szeretnénk behatárolni, akkor soulos elemekkel tarkított nujazz-funk. A titkos groove-kommandó 2013 óta dolgozik a jelenlegi tagokkal, amikor Subicz Funk Fest fedőnéven bevetéssorozaton voltak a BMC-ben, minden alkalommal más-más vendégénekessel. Százszázalékos sikerrátájuk kulcsa old-school és szupermodern fegyverek arzenálja: Gábor szerzeményei mellett hallhatunk jazz standardeket, elfeledett pop-gyöngyszemeket, de akár rajzfilmzenéket is – természetesen Gábor által meghekkelve, egyedi hangszerelésben, különleges, Subicz-féle átiratban. A csapat billentyűse és hiperaktív popzenei bombaszakértője Benkő Dávid, akit a PASO-tól és az Anima Sound System-től igazoltak át. Csókás Zsolt holléte lekövethetetlen, hiszen MINDENHOL játszik. Csak a bárhol, bármikor felismerhető, karcos, bluesos gitárhangja vezetheti nyomra közönséget. Fonay Tibor, Junior Prima-díjas ügynök, a basszusgitár mestere, határtalan virtuozitásának köszönhetően nincs számára mission impossible. Csízi László pedig generációjának vezető dobosa, tévedhetetlen és teljesen kiszámíthatatlan, egyenesen a dobrendőrség gyilkossági osztályáról.
A zenekar Soundcloud-os hangfelvételei nem semmisülnek meg a meghallgatásuk után.
A Sikk klub és a debreceni Jazzbarátok Köre közös szervezésében, a Sugalló Kulturális Egyesület támogatásával.
Sikk klub

december 14. 20.00 KULTerdő Special: #Háy Come Back – Beck Zoli és Háy János estje
Egy rockzenész és egy író különös találkozása… Háy János és Beck Zoltán közös, zenés irodalmi estje a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában.
Nagyerdei Víztorony

december 15. 17.00 Bolgár karácsonyi koncert
Közreműködnek: Hadzsikosztava Gabriella színművésznő, Tóth Viktor és Weisz Gábor szakszofonon
DMK Újkerti Közösségi Háza, Mozi terem

december 15. 18.00 Debreceni Dixieland Jazz Band koncert
Az adventi eseményeket tovább színesítve december 15-én, az adventi színpadon fellép a Debrecen Dixieland Jazz Band, akik már Európa csaknem összes országában, valamint az Amerikai Egyesült Államokban is felléptek. Az együttes munkáját Hajdú-Bihar megye Aranyéremmel, Debrecen Megyei Jogú Város Csokonai-díjjal és Debrecen Kultúrájáért díjjal ismerte el.
Kossuth tér – Adventi színpad
december 15. 20.00 30Y Koncert
Idén ősszel csak öt városban a 30Y: Budapesten, Pécssen, Miskolcon, Szegeden és december 15-én a debreceni Roncsbárban!
Vendég: Modern Lobotómia
Roncsbár

december 16. 11.00 „Karácsonynak éjszakáján” – A Szeredás Együttes karácsonyi összeállítása
Közreműködik: Papp István színművész
Kölcsey Központ
december 16. 16.00 Maros vize folyik csendesen – Ünnepi magyarnóta, operettgála és cigány show
A zenekari kíséretet a budapesti, többszörösen kitüntetett Fehér Gyula és cigányzenekara biztosítja.
Vasutas Egyetértés Művelődési Központ

december 16. 18.00 Pankastic koncert
Eredeti stílusuk, melyet Django-Popnak neveztek el, a “boldog békeidők” jazz-es hangzásvilágát ötvözi a modern pop és világzene egyediségével. A zenekar énekesnője Pálmai Panna, akit eredeti hangszíne mellett a közönséget minden alkalommal felpezsdítő derűs előadásmódja jellemzi. A magas színvonalú hangszeres előadásról és a különleges hangzásról Csurkulya József cimbalmos, Vázsonyi János szaxofonos, Kardos Dániel gitáros, Lombos Pál bőgős és Nagy Zsolt dobos gondoskodik.
Kossuth tér – Adventi színpad

december 16. 20.00 Middlemist Red, The Qualitons, Ljubljana
A koncertek után: Disco For Common People (laza indie-alter tánc)
Nagyerdei Víztorony
december 16. 20.00 Paddy And The Rats koncert
20.00 – Kapunyitás
21.00 – Aurevoir
22.00 – Paddy And The Rats
Roncsbár

december 16. 21.00 Brains koncert
Most, hogy véget ért pályafutásunk egyik legsikeresebb fesztiválszezonja, nagy izgalommal vágunk bele a klubkoncertekbe. Ezek a bulik több okból is nagyon fontosak a zenekar számára, ugyanis alkalmat adnak új dalok tesztelésére élőben vagy a tavaly szegedi Manequin Challenges meglepetésünkhöz hasonló poénokra is. Igyekszünk az idei évben is minden klubkoncertet egyedi és emlékezetes élménnyé alakítani, ahogy ezt már megszokhatták a Brains koncertre járók.
HALL

december 17. 14.00 „Megjövendölve volt régen” – Adventi és karácsonyi dalok, énekek, köszöntők a magyar néphagyományból Bárdosi Ildikó és zenésztársai közreműködésével
Kölcsey Központ
december 17. 16.00 Makám-karácsony
A Makám a legszebb adventi, karácsonyi énekeit mutatja be az elmúlt tizenöt év terméséből.
A zenekar tagjai: Boros Attila – akusztikus basszusgitár | Eredics Dávid – klarinét, szaxofon, kaval, furulya | Keönch László – dob, ütőhangszerek | Magyar Bori – ének | Krulik Zoltán – akusztikus gitár, ének |Kuczera Barbara – hegedű, ének
Kölcsey Központ
december 18. 19.00 Charlie70 – Nézz az Ég felé
Vendég: Veres Mónika Nika
A „Nézz az Ég felé”, a New York- New York”, a „Zenegép”, a „Könnyű álmot hozzon a szél” és számtalan, ma már örökzöldnek tekinthető sláger előadója, Charlie – Liszt-díjas énekes (kevésbé ismert nevén Horvát Károly) 2017. október 28-án tölti be a 70.életévét.
Ebből az alkalomból a budapesti Papp László arénában lesz év végén egy koncertje, de azt megelőzően egy, az ország nagyobb városait érintő „szülinapi” turnéba kezd a smirgli hangú énekes, hogy a vidéki rajongóival is együtt ünnepelhesse ezt a kerek évfordulót.
Terveiről faggatva megtudtuk, hogy nem egy hagyományos Charlie koncertnek nézünk elébe, hisz a 70 év nem csak egy kerek életkort jelent ebben az esetben, hanem igen csak hosszú és gazdag művészi pályát is, amelyből válogatva ez alkalommal számos olyan dal is felcsendül, amelyek korábbi alkotói időszakában hoztak számára sikert, -elég ha csak a Generálra, vagy a Tátrai Bandra gondolunk.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy igazi életmű koncertnek nézünk elébe, mind tartalmát, mind az apropóját tekintve és talán külön öröm számunkra, hogy a debreceni közönség a születésnapjához igen közeli napon találkozhat, ünnepelhet és örömködhet együtt vele, mert
„AMI SOUL, AZ SZÓL…”
És ahogy Charliet ismerjük nagyon és nagyot fog szólni!
Református Nagytemplom

december 19. 17.00 Suba Attila & The Soulfool Band
Suba Attila & The SoulFool Band amerikai hangzással, izgalmas és interaktív koncerttel repíti vissza a közönséget az 50-es évek és a mai New Orleans világába Debrecenben, az adventi színpadon!
2014 elején Suba Attila, magyar soul énekes hívta életre a SoulFool Band-et. A cél az, hogy megmutassák saját számaikban a régi soul és gospel dalok hangulatát modern hangzásban. A New Orleans swing a kiinduló pont, és onnan haladnak a blues, a soul határain egyenesen a gospel és New Orleans-i fesztivál-hangulat felé. Olyan neves zenészek befolyásolják stílusukat, mint James Brown, Ray Charles és Otis Redding, valamint saját szerzeményeikben is törekednek a modern soul és gospel hangulat megteremtésére.
Kossuth tér

december 21. 17.00 Az Új Remény Baptista Gyülekezet zenekarának koncertje
Kossuth tér – Adventi színpad

december 21. 20.00 Demjén Ferenc születésnapi koncert
Főnix Csarnok

december 22. 18.00 Hangácsi Márton koncertje
Kossuth tér – Adventi színpad

december 26. 19.00 Örvendezzünk! A Csík Zenekar karácsonyi nagykoncertje
Vendég: A Tölcséres Banda
A Csík zenekar tagjai és fúvós zenészbarátaik egy új programmal szeretnék emlékezetesebbé, élménydúsabbá varázsolni az Önök karácsonyát.
A magyar népzene eddig kevésbé ismert szegmensét, a régi rezesbandákat idézik meg közös műsorukban, melyben a hagyományápoláson kívül fontos hangsúlyt kap a szórakoztatás.
Pörgős muzsika, különleges hangzás, egyedi ötletek, humoros megoldások és sziporkázó hangszeres játék mellett ismerhetik meg a gazdag magyar néphagyományunk most előtérbe helyezett részét.
A programban természetesen a könnyűzenei feldolgozások is helyet kapnak, szintén újszerű, de a zenekar hangzásvilágába illeszkedő formában.
Kölcsey Központ

december 26. 19.00 Neoton karácsonyi nagykoncert
A Neoton Família karácsonyi koncerttel készül december 26-án, a debreceni Főnix Csarnokban. Ünnepi koncertjükön a legismertebb karácsonyi dalok, énekek mellett felcsendülnek majd az olyan nagy slégerek is, mint a „Holnap hajnalig”, a „Sandokan”, a „Don Quijote”, a „Santa Maria”, a „Yo-yo” vagy a „Kétszázhúsz felett”. Az esten közreműködik Faith Ildi és Gulyás Erika vokalisták, és tanúi lehetünk Pityó Gábor virtuóz zongorajátékának is.
Főnix Csarnok

december 28-29. 20.00 Margaret Island
Roncsbár

december 29.Tankcsapda Körszínpad koncert
Főnix Csarnok

december 30. 20.00 Kistehén 15 – Előszilveszter
Vendég: Platon Karataev
Ünnepeljetek együtt a 15 éves Kistehénnel, az Víztoronyban. Idén egy fergeteges „Best of Kistehén” bulival készül számotokra a zenekar. Ismert slágerek, kultikus dalok, erős szövegek, húzós ritmusok. Az ütős hangulat és a tartalmas este garantált! Gyertek, és hangolódjatok át Karácsonyról Szilveszterre egy erős Kistehén flashsel!
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.
Nagyerdei Víztorony

december 30. 21.30 Blahalouisiana koncert
Vendég: ÉvaPresszó, HolyChicks
Roncsbár

december 31. 20.00 Lovarda Szilveszter
Előzene a Party Band-del
Műsor: Valcer Táncstúdió
Sztárvendég: Liszter Sanyi és a Vadrózsák
Lovarda

A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!