Hosszú sorban vártak meleg ételre a rászorulók Debrecenben

Helyi hírek

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport július 28-án, a hónap utolsó vasárnapján, Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élőket.A tegnapi óriási eső után vasárnap már a nagy melegben, a sorban – mint eddig mindig -, most is sokan álltak.

Kiosztottunk közel 200 főnek töltött káposztát, 45 kilogramm friss kenyeret. Sok gyerkőc nyalta boldogan a maga választotta fagyit, és elfogyott 35 palack hűtött ásványvíz is. Több debreceni polgár hozott a térre ruhaneműt, illetve gyermekjátékokat. Gyorsan gazdára talált minden, a gyerekek talán még a fagyinál is jobban örültek a játékoknak. Féltett kincsként őrizve mutatták egymásnak, amit kiválasztottak. Tiszta szívből köszönjük a jó embereknek a segítségét.

Az anyagi lehetőségeink végesek, nem vagyunk tehetős emberek, a költségeket úgy adjuk össze, ki, ki anyagi lehetőségei szerint járul hozzá a költségekhez. Ezért kérünk minden jóérzésű honfitársunkat, – ha erre lehetősége van -akár anyagi támogatással, gyermekjátékokkal, tavaszi, nyári ruhákkal segítse a nélkülöző honfitársaink és gyermekeik megvendégelését. Higgyék el, minden adomány jó helyre kerül, nagyon sok rászoruló ember számára szerezhetünk közösen örömet. A mai nap költségeihez két adományozó is hozzájárult, amit hálásan köszönünk.

Minden segítséget, támogatást, felajánlást örömmel fogadunk.

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53.

Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. Kísérőszöveg: Ételosztás – 2019.

Email címünk: segitsaraszoruloknak@gmail.com

Kis csapatunk a jövőben is,- ahogyan már hetedik éve teszi– minden hónap utolsó vasárnapján várja mindazokat a felebarátainkat, akik segítségre szorulnak. Időközben elindítottuk az “Utca jogásza” jogsegély szolgálatot is. Minden héten csütörtökön 17.00-18.00 között Debrecenben, a Petőfi téren a “Jog asztalánál” várjuk a jogi tanácsra, segítségre szoruló szegényeket, köztük a hajléktalanokat is. Szeretnénk abban segíteni, hogy ég alatt élők is tisztában legyenek jogaikkal, ne szenvedjenek csorbát alapvető emberi jogaik, ne legyenek kiszolgáltatva a hatóságoknak.

Az “Utca jogásza” szolgálatunk legközelebb augusztus 1-jén várja mindazokat, akik úgy érzik, tanácsra van szükségük. Az aktualitásra tekintettel felvilágosítást kaphatnak a csok-ról, a falusi csok-ról és a babaváró hitellel kapcsolatban is az érdeklődők.

Meleg ebéddel a következő hónap utolsó vasárnapján, augusztus 25.-én várjuk a nélkülöző debrecenieket.

– írja közleményében Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület elnöke.

1 thought on “Hosszú sorban vártak meleg ételre a rászorulók Debrecenben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.