Vörös panda, Pécs

A korábbi szakmai vezető irányítja a Pécsi Állatkertet márciustól

Helyi hírek

ndricz Bertoldot, az intézmény korábbi szakmai vezetőjét nevezte ki a Pécsi Állatkert NKft. igazgatójának a baranyai megyeszékhely polgármestere.

Mint azt a helyhatóság közleményében írták, Péterffy Attila – a posztra novemberben kiírt pályázat lezárását követően – hét jelentkező közül választotta ki az új vezetőt, miután valamennyiüket meghallgatta a Magyar Állatkertek Szövetségének tagjával kiegészülő önkormányzati bírálóbizottság, s a döntést megvitatták egy online konzultáció keretében az önkormányzati képviselőkkel.

Andricz Bertold a korábbi években az állatkert szakmai vezetőjeként, tavaly decembertől pedig – Siptár Dávid korábbi vezető lemondását követően – megbízott ügyvezetőként dolgozott.

A közleményben Bognár Szilvia pécsi alpolgármestert idézve azt írták, hogy Andricz Bertold egész pályafutása a pécsi állatkerthez kötődik, a fiatal szakember végigjárta az intézményi ranglétrát.

Azt várják az új vezetőtől, hogy “mutasson élénk pályázati aktivitást, hozzon tető alá további fejlesztéseket, és gondoskodjon olyan attrakciókról, amelyek segítenek még vonzóbbá tenni a hazai állatkertek között fekvése és története miatt már eddig is igazi gyöngyszemnek számító pécsi állatkertet” – fogalmazott az alpolgármester.

A baranyai megyeszékhely északi részén, a Mecsekben található, 1960-ban – még társadalmi munkában – megépített létesítményt 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból teljes egészében átépítették, ennek eredményeként pedig az utóbbi években egyre több látogatót fogadott a park.

A 4,5 hektáron elterülő, több mint háromszáz faj csaknem másfél ezer egyedét bemutató pécsi állatkert évente 130-150 ezer látogatót fogadott a felújítás óta eltelt években. Az intézmény másfél évvel ezelőtt a világ egyik legrangosabb szervezetének, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes jogú tagjává vált.

A létesítménybe az Európai Fajmegmentő- és Tenyészprogram keretében tavaly októberben vöröspanda-ikrek költöztek. A veszélyeztetett faj példányainak kifutóját közösségi finanszírozás segítségével, adományokból tudta megépíteni az állatkert.

(MTI)