Szijjártó megszólalt: ezért nézhette Dzsudzsákkal a helyszínen a Magyar Kupa-elődöntőt

Ország

Maga Szijjártó Péter osztotta meg Facebook-oldalán, hogy kedden a helyszínen tekintette meg a Honvéd-MTK Magyar Kupa-elődöntőt.

A külügyminiszter Dzsudzsák Balázs válogatott futballista társaságában szurkolt. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szabályzata alapján

mindkettőjüknek maszkot kellett volna viselnie.

Szijjártó Péter az RTL Klub Híradójának azt mondta, a klubok vendégeket hívhatnak meg, őt például a Budapest Honvéd invitálta, ő pedig vitte a gyerekeit és az egyik barátját.

hvg.hu felidézi a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nemrég meghozott elnökségi határozatának idevonatkozó részletét, amely szerint a zárt kapus mérkőzések esetében azt is fel kell tüntetni, hogy a listán szereplők a stadion melyik zónájában tartózkodhatnak.

Zónából kettőt alakítottak ki, a protokollt és a sportot. Az előbbiben a csapatok vezetői mellett „a meghívott szponzor vendégek, mint nézők”, valamint azok tartózkodhattak, akiknek ez a mérkőzés megrendezéséhez, a tévés közvetítéséhez és a sajtó tájékoztatáshoz szükséges.

A sport zónában kizárólag a játékosok, a regisztrációs szabályzatban meghatározott sportszakemberek és a mérkőzések megrendezéséhez minimálisan szükséges üzemeltető, egészségügyi és kiszolgáló személyzet tartózkodhatott.

Szijjártónak, a fiainak és Dzsudzsáknak tehát

nem lett volna szabad ott lenniük a Puskás Arénában, hisz a sport zónában ültek.