Szijjártó Péter

Szijjártó: átfogó nukleáris együttműködési programot indít Magyarország és Üzbegisztán

Ország

Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden Budapesten.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be sajtónyilatkozatában, hogy a három elemből álló programnak lesz egy technológiai lába, miután az újonnan épülő üzbegisztáni atomerőműben jó eséllyel speciális magyar hűtéstechnikai rendszert fognak alkalmazni. Mint mondta, ez a szabvány rendkívül hasznos lehet ott, ahol nincs elegendő víz a reaktorok számára kijelölt területen, márpedig ez esetben épp ez a helyzet.

Emellett lesz egy képzési komponens, az üzbég hallgatók számára kínált évi 170 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely egy részét leendő nukleáris szakemberek képzésére fogják felhasználni. Elindul egy fűtőelemekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési program is, tekintettel arra, hogy Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelője – sorolta.

 “A mostani energiaellátási válsághelyzetben a nukleáris energiaelőállítási kapacitások rendkívüli mértékben felértékelődnek, hiszen nukleáris energia nélkül Európában nem lesz biztonságos energiaellátás és nem lesz megfizethető energia sem”

– hangsúlyozta.

Szijjártó Péter ezt követően leszögezte, hogy a kormány Közép-Ázsia stabilitását kulcskérdésnek tekinti Európa biztonsága szempontjából, és ezt illetően Üzbegisztánnak mindig is kiemelt szerepe volt.

Aláhúzta, hogy a térség rendszeresen komoly kihívásokkal néz szembe, és erre példaként hozta fel, hogy itt található Afganisztán, amelynek esete mutatja, hogy a nemzetközi terrorizmus egyik melegágyaként számon tartott régió gyakran kiindulópontja migrációs hullámoknak.

“Ha ezeket a veszélyes jelenségeket ott Közép-Ázsiában sikerül megállítani, akkor az európai kontinens biztonsága is sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül, és erre most különösen nagy szükség van”

– fogalmazott.

A miniszter végül közölte, hogy az átfogó nukleáris együttműködési programról Orbán Viktor kormányfő és Savkat Mirzijojev üzbég elnök közös nyilatkozatot ír alá a nap folyamán, amelyet megelőz tizenhat együttműködési megállapodás aláírása különböző minisztériumok és intézmények között.

(MTI)