Építőipari munkákat vállalva csalt ki pénzt a vállalkozó

Rendőrség

A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy baranyai vállalkozó ellen, aki felújítási munkákat vállalt, azonban azokat nem teljesítette.

A vádlott egyéni vállalkozóként dolgozott, tevékenysége nyílászárók beszerelésére, gipszkarton-szerelésre, melegburkolásra terjedt ki. A vállalkozó munkáját szórólapokon hirdette, illetve személyesen ajánlkozott munkákra.

A megrendelőkkel történt egyeztetést követően megrendelői okiratot állított ki, melyen feltüntették az elvégzendő munkákat, a teljes ellenértéket, valamint az előleget is. A vádlott minden esetben ragaszkodott az előleg kifizetéséhez.

A vállalkozó 2016 novembere és 2019 novembere között összesen 16 sértettel kötött felújításokra vállalkozói szerződést, azonban a munkákat nem teljesítette, arra szándéka, illetve lehetősége sem volt a megrendelések felvételekor, célja a sértettek megtévesztésével a jogtalan haszonszerzés volt.

A vállalkozó a vállalt munkákat egyetlen egy esetben sem teljesítette határidőre, a sértetteket nem kereste, hívásaikat nem, vagy csak ritkán fogadta, mely alkalmakkor hitegette őket a teljesítésekkel kapcsolatban és különböző valótlan okokra hivatkozott a munka csúszása, illetőleg elmaradása miatt.

A vádlott a sértetteknek összesen több, mint 6 millió Ft – személyenként 50.000 – 2.000.000 forintig terjedő – kárt okozott.

A vádlottat korábban már többször elítélték hasonló jellegű bűncselekmények miatt, jelenleg is más ügyben letartóztatásban van.

Az elkövető cselekménye többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének a megállapítására alkalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük