Szomorú lány, erőszak

Anyjával tervelte ki apja megölését a fiatal lány

Rendőrség

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt a Pécsi Ítélőtáblán azon vádlottak büntetőügyében, akik hozzátartozójuk megölésére tettek kísérletet.

Az elkövetéskor 19 éves szekszárdi lány huzamosabb ideje rossz viszonyban volt édesapjával. Ezért édesanyjával – a sértett volt házastársával – elhatározták, hogy az apa életére törnek. Ennek érdekében 2018. szeptemberében az apa-lánya konfliktus megbeszélésének ürügyével meghívták magukhoz a sértettet. Az előszobába belépő apát azonban lánya egy késsel torkon szúrta, majd a védekezni kívánó sértettet egy darázsirtó spray-vel arcon fújta. A sértett a házat elhagyva menekülni kezdett, miközben volt felesége egy gumikalapáccsal kétszer fejbe csapta, majd gépkocsijával az utcán futva távolodó sértett után hajtott, és elütötte. Az apa súlyos sérüléseket szenvedett.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat – a váddal egyezően – társtettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt mondta ki bűnösnek. Ezért mindkét vádlottat 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. A védelem enyhítés iránt jelentett be fellebbezést, így az eljárás másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. A másodfokú eljárásban a fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.