10 év börtönre ítélte a törvényszék a pécsi munkásszálló gyilkosát

Rendőrség

A Pécsi Törvényszék a 2021. november 29-én megtartott nyilvános tárgyaláson T. T. vádlottat emberölés bűntette miatt 10 év börtönre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által letartóztatásban töltött időt, továbbá megállapította, hogy a vádlott a büntetés 3/4 részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott fiatal férfi legutóbbi börtönbüntetéséből történt szabadulását követően Pécsett, egy munkásszállón lakott, ahol a sértett férfi is élt. Kezdetben jó kapcsolatban voltak, együtt jártak szórakozni.

2020. év végén a vádlotthoz költözött egy nő, ettől az időponttól a vádlott és a sértett baráti kapcsolata megromlott. A sértett több ízben becsmérlő kifejezésekkel illette a vádlott barátnőjét, mindhármuk életvitele zavarta a szálló lakóit, rendszeresen italoztak és hangoskodtak.

2020. október 31-én a vádlott, a nő és egy harmadik férfi együtt italoztak, több üveg bort és sört fogyasztottak el. 20.00 óra körül, hívás nélkül megjelent náluk a sértett ittas állapotban: kopogtatott a szoba ajtaján, be akart menni a helyiségbe, de a vádlott felszólította, hogy távozzon, aminek a sértett eleget is tett.

Körülbelül 15 perc múlva a sértett ismét kopogtatott a szoba ajtaján, ahol a vádlotti társaság tartózkodott, ekkor a vádlott kiment. A sértett közölte a vádlottal, hogy nem tetszik neki a felé tanúsított viselkedése, az, hogy korábban elküldte, majd ezután – a vádlott felhívására – ismét távozott. Ekkor a sértett nem a saját szobájába ment, hanem egy másikba, ahol egy férfi lakott, akit korábban ismeretlen személyek bántalmaztak. A férfi öntudatlan állapotban feküdt a helyiségben.

A vádlott nagyon mérges lett a sértettre, bosszantotta a viselkedése, és az is, hogy a sértett előző nap a gondnokot bántalmazta. Ezért a vádlott a sértett után ment, a társaságában lévő nő és férfi követték, mert látták, hogy a vádlott nagyon ideges. A vádlott bement abba a szobába, ahol a sértett is tartózkodott, ahol meglátta, hogy a szoba lakója a földön fekszik és a sértett felette áll. A sértett a vádlott felé fordult, ekkor a vádlott több ízben, ököllel arcon ütötte, majd kérdőre vonta azért, amit a barátnőjére mondott, illetve azért, hogy miért bántalmazta előző nap a gondnokot. A sértett a vádlottat meglökte, aki erre lecsapta a kezét, majd ököllel ütötte, a nyakát erőteljesen megragadta, illetve a helyiségben található különböző tárgyakat – edényeket, tányérokat, poharakat – vágott hozzá.

A nő és a társaságában lévő férfi a vádlottat próbálták megakadályozni a cselekményben. A vádlott az asztalon lévő két kés közül az egyiket felkapta, azonban azt a férfi és a nő elvette tőle. Ezután a vádlott a másik 20,5 cm pengehosszúságú kést is felvette, és azzal megvágta a sértett arcát, majd egy ízben, nagy erővel szívtájékon megszúrta. A vádlott a kést a helyszínen eldobta, a szobát elhagyta. A vádlottat másnap vonták intézkedés alá, miután a szálló egyik lakója, aki korábban észlelte a hangoskodást, értesítette telefonon a rendőrséget.

A sértett az élettel összeegyeztethetetlen szívsérülést szenvedett, melynek következtében rövid időn belül elhunyt.

Az ítélet jogerős.