A Madách Színház legnagyobb sikerei érkeznek Debrecenbe

Kultúra Uncategorized

Legnagyobb sikereit mutatja be a debreceni közönségnek a Madách Színház a Főnix Rendezvény-szervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való új együttműködésben, amelynek keretében közös produkciók létrehozását is tervezik.


Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója az együttműködést bejelentő keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy július 29-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon közös produkcióban mutatják be a Meseautó című új musicalkomédiát. A debreceni ősbemutató után a produkciót ősztől a Madách Színházban játsszák.

Az együttműködés keretében láthatja a debreceni közönség Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperáját is november 18-án és 19-én a Főnix Csarnokban.

Szirtes Tamás hozzátette: legnagyobb sikereiket az ország több nagyvárosában is szeretnék bemutatni.