Középpontban a karrier

Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a végzett hallgatók álláskeresésének könnyítésére az egyetem, a megyei Kormányhivatal és a Russmedia Kft.

Az erről szóló megállapodást november 24-én írták alá a Debreceni Egyetem, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal és a Russmedia csoport vezetői.

– A Debreceni Egyetem jól felépített kapcsolatrendszerrel rendelkezik a kutatás-fejlesztés és az innováció területén mind a regionális önkormányzatokkal, mind pedig az ipar képviselőivel. Ezen a területen jól strukturált, fejlett szintet értünk el, azonban a kapcsolatok kiépítésében eddig kevesebb hangsúlyt kapott az, hogy az itt végzett hallgatók hogyan tudnak elhelyezkedni diplomaszerzés után. Pedig fontos, hogy tudjanak szelektálni a munkaadók kínálatából, ugyanakkor meg is feleljenek a magas szintű elvárásoknak. Ezt szolgálja a ma megkötött megállapodás – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor.

– A munka gyakorlati részét a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal égisze alatt működő Munkaügyi Központ végzi majd, hogy a jelenlegi 1.633 diplomás álláskereső – a megyében regisztrált munkanélküliek 5 %-a – minél hamarabb megtalálja számítását, és el tudjon helyezkedni. Az államnak fontos teendője van ezen a területen, a mostani szerződés a sikerhez vezető útnak azonban még csak az első lépése – fogalmazott Rácz Róbert kormánymegbízott.

– A mai világban a sikeres pályaválasztáshoz nem elegendő az egyetemen szerzett szakmai tudás, tisztában kell lenni az álláskeresés tudnivalóival is. Érdemes elsajátítani azokat a technikákat, megszerezni azokat az ismereteket, amelyek segítségével a diákok végzés után könnyen megtalálják a számukra legmegfelelőbb állást. A Russmedia csoport Magyarországon piacvezető állásportált működtet, ami talán az ország egyik legnagyobb önéletrajz-gyűjteménye. Feladatunk, hogy segítsük a leendő munkavállalók és a munkát kínálók találkozását – mondta Kiss László főszerkesztő.

A Debreceni Egyetemen egyébként szeptember óta speciális szolgáltatásokkal várja a diákokat a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja, amelynek keretében Hallgatói Karrierközpont is működik, amely a jövőben a tájékoztató előadások mellett gyárlátogatásokkal, karriernapok szervezésével, tréningekkel, önéletrajz-írási tanácsadással, próba-állásinterjúkkal és egyéb, karriertervezéssel kapcsolatos rendezvényekkel segíti a hallgatókat a munkaerő-piacon való érvényesülésben.

unideb.hu