Vendégoktató a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Indiai kutató tartott előadásokat a múlt héten az egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.

Alig néhány napja kaptuk a hírt, hogy Susanta Lahiri professzor kapja a nukleáris és radiokémia legrangosabb díját, a Hevesy-érmet, mint a 2015. évi kitüntetett. Az 1968-ban alapított, és Hevesy György, magyar származású Nobel-díjas tudósról elnevezett kitüntetést évente egy, a világon legelismertebb kutató kaphatja meg.

Susanta Lahiri az unideb.hu munkatársának elmondta, hogy számára rendkívüli örömet jelent, hogy éppen Hevesy György hazájába látogathatott és tarthatott előadást közvetlen azután, hogy a jó hírt hivatalosan is közölték vele.

A kalkuttai Saha Nukleáris Fizikai Kutatóintézet professzora által tartott előadások témái aközött szerepelt az ivóvizek arzénmentesítése tengeri hínárból nyert származékokkal, az élelmiszerfehérjék alkalmazása az analitikai kémiában szelektív fémmeghatározásra, vagy a növények, mint környezetvédelmi vészjelzők alkalmazása az iparban.

A professzor rendszeresen oktat a egyetemen, a Magyar-Indiai kétoldalú projektekben pedig a neutrínó tömegének a meghatározása érdekében egyrészt az ATOMKI kutatójával, Szűcs Zoltán tudományos főmunkatárssal, másrészt a Debreceni Egyetem professzorával, Kovács Béla intézetvezetővel dolgozik együtt.

A radiokémia területén végzett kutatásai elismeréseként nemrégiben beválasztották a svájci CERN-ISOLDE Ólom-Bizmut Operatív Bizottságába, amelynek célja az alfa sugárzó izotópok ipari méretű előállítása rákterápia számára. Tagja annak a nemzetközi kutató csoportnak is, amely szupernehéz elemek előállításával foglalkozik.

Susanta Lahiri jól ismert a neutronhiányos, az orvostudományban is fontos radioizotópokkal kapcsolatos kutatásokban, részecskegyorsítókban magreakciókkal termelt radionuklidok elválasztásában. Ő dolgozta ki azt a nyomjelzéses technikát, amely lehetővé teszi a radioaktív arany nanorészecskék előállítását. Ez jelentős előrelépést jelent a nyomjelzéses technika területén.

Ő kombinálta elsőként a „zöld kémia” területén szerzett ismereteket a részecskegyorsító és a radioizotópos kutatási ismeretekkel. A kutatócsoportja olyan környezetbarát módszert fejlesztett ki, amelynek eredményeként minden egyéb vegyi anyag alkalmazását mellőzni tudták.

Lahiri professzor minta előkészítési módszereivel tanulmányozhatóvá váltak a szupernóvák által előállított radioaktív részecskék. A kidolgozott eljárása rendkívül hasznos lehet a kozmokémiai elemzéseknél és a nukleáris asztrofizikában.

unideb.hu