Elindult a duális képzés a Műszaki Karon

Egyetem

Az elsőéves duális gépészmérnök hallgatókat köszöntötték szeptember 24-én a Műszaki Karon.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán a 2015/2016-os tanévben indult el a duális képzés a gépészmérnöki alapszakon, összesen tizenkilenc hallgató kezdte meg ebben a formában tanulmányait. Az alapképzés képzési idejének (3,5 év) közel felét a vállalatnál tölti a hallgató. Az egyetem feladata elsősorban az elméleti, míg a vállalaté a gyakorlati képzés.

– A duális képzést a kar a munkaerőpiaci igények mentén alakította ki, a hallgatók pedig nagy dologra vállalkoztak, ugyanis ez több feladatot jelent számukra, mint egy hagyományos képzésben részt vevő hallgatónak, de kapkodni is fognak utánuk a cégek a végzés után – hangsúlyozta Szűcs Edit dékán a hallgatók köszöntésén.

A duális képzésben tanuló egyetemistáknak nemcsak az egyetemi felvételin, de a cégek saját kiválasztási folyamatában is részt kellett venniük, összesen százhúszan jelentkeztek erre a képzésre. – Tizenhárom hetet a Műszaki Karon tanulnak a hallgatók, majd a vizsgaidőszakban az üzemi gyakorlatot is teljesíteniük kell a vállalatoknál, miközben le is kell vizsgázzanak – mutatott rá a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, Ráthy Istvánné a hallgatók előtt álló kihívásokra.

A duális gépészmérnöki alapképzésre vonatkozóan a Műszaki Kar összesen tíz vállalattal kötött együttműködési megállapodást, mely multinacionális vállalatok többsége a járműiparban érdekelt. – A duális képzés támogatására egy új specializációt (járműipari folyamattervező) is alapítottunk a gépészmérnöki alapszakon annak érdekében, hogy minél jobban összhangban legyen a képzés a vállalati elvárásokkal. A specializáció szakmai tartalmát a vállalati szakemberekkel közösen dolgoztuk ki, sőt közös tananyagfejlesztést végeztünk – emelte ki Mankovits Tamás tanszékvezető-helyettes.

A Műszaki Kar szeptember 24-én a képzést érintő együttműködési megállapodást írt alá a hallgatókkal. A gépészmérnök szak után a műszaki menedzser szakon tervezi az intézmény duális képzést indítani.