Harminc országból érkeznek hallgatók a PTE nyári egyetemeire

Egyetem

A magyar nyelv és a kulturális örökség témakörében is nyári egyetemeken vehetnek részt külföldi hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A PTE közleménye szerint az intézmény nemzetköziesítését szolgáló hagyományos programok során idén már hét nyári egyetem indul a Dél-Dunántúli Régió legnagyobb egyetemén; ezeken harminc országból kétszáz hallgató vesz részt.

A külföldi diákok egyebek mellett a “Magyar Nyelv és Kultúra” és a “Magyarország kulturális öröksége” című nyári egyetemet is választhatták.

A PTE fő célja a lehetőségek megteremtésével, hogy “nyári trimeszter” jöjjön létre. Ennek hozadéka, szól a közlemény, hogy segítségével bővül az egyetem nemzetközi képzési portfóliója, nő a külföldi hallgatószám, erősödik a PTE nemzetközi jelenléte, javul az egyetem nemzetközi megítélése, s kihasználhatják a nyáron üresen álló egyetemi épületeket, a város a nyári szünet alatt sem marad hallgatók nélkül.

A nyári egyetemek sorát egy amerikai csoport számára megrendezésre kerülő programmal kezdték. Június közepén az arizonai Tucsonból érkezett, hallgatókból és oktatókból álló csoport számára szerveztek szociális munka tématerületen továbbképzést. Ezt követően a PTE hallgatói számára rendezték meg a Personal Development tréninget, külföldi tréner bevonásával.

Június végén kezdődik az Európai Unió témájú nyári egyetem, amelyen lengyel, cseh, szlovén, horvát és szerb partnerintézményekből érkeznek hallgatók a nyári egyetemre.

A “Magyarország kulturális öröksége” című nyári kurzus résztvevői többek között amerikai, indiai, tajvani, brit, dél-koreai, török hallgatók lesznek, akik összesen a világ 50 országából pályázhattak a részvételre.

A nyári egyetemek sorát júliusban két kínai partneregyetem számára megrendezendő program követi. Immár második alkalommal érkezik a PTE-re a chengdui University of Electronic Science and Technology of China 35 fős hallgatócsoportja, akik az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkednek meg a Pécsi egyetemen. A Hangzhou Normal University 60 hallgatója harmadik alkalommal vesz részt a négyhetes neveléstudomány és kultúra témájú programon.

Ezt követően a japán Josai International University hallgatói számára tartanak magyar néptánc és népzene képzést, szintén harmadik alkalommal.

A PTE nyári egyetemek sorában idén ezen felül ismét megrendezik a Közgazdaságtudományi Karon a Simonyi Summer Social Entrepreneurship Programot, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemet az orvoskar szervezésében.